2010. március 03., 10:272010. március 03., 10:27
Az idei Titanicon nagy hangsúlyt kapnak a háborús tematikájú, fegyveres konfliktusokat feldolgozó alkotások, míg a Tigris éve szekció az elmúlt esztendő kínai és tajvani filmtermésének legjavát vonultatja fel. Mindkét blokkba illeszkedik a 2010-es vetítéssorozat egyik kiemelt alkotása, az Élet és halál városa című kínai film, amely az 1937-es nankingi mészárlás történetét dolgozza fel.
A kínai Schindler listájaként is emlegetett film különlegessége, hogy a téma korábbi kínai feldolgozásaival ellentétben a japánokat nem démoni szörnyetegekként, hanem a háború brutalitásától meggyötört hétköznapi emberekként ábrázolja. Ismét önálló szekciót kapnak az animációs filmek: a tematikus blokkba olyan kuriózumok is bekerültek, mint a kafkai ihletésű komputeranimált svéd sci-fi, a Metropia.
A nem túl távoli jövőben játszódó disztópia egy egész Európát behálózó összeesküvés történetét tárja elénk, amelyben egy rejtélyes szervezet irányítja az emberek életét és gondolatait. A Tim Burton producer által fémjelzett 9 című posztapokaliptikus mesében kilenc rongybaba száll harcba az emberiséget kiirtó rémséges gépekkel a civilizáció megmentéséért, míg a J. R. Ackerley regényén alapuló Kutyám, Tulipán című, kézzel rajzolt animáció egy házsártos angol öregúr és németjuhász kutyájának barátságáról szól.
A zenei témájú mozik közül a szervezők kiemelték a No Distance Left to Run című dokumentumfilmet, amely a Blur együttes történetét követi nyomon a megalakulástól a befutáson és a kifulladáson át egészen a kvartett 2009-es visszatéréséig, számos koncertfelvétellel és a tagok őszinte vallomásaival. Shane Meadows új filmje, a Le Donk & Scor-zay-zee kis költségvetésű, öt nap alatt leforgatott áldokumentumfilmként „a felszabadult örömfilmezés jegyében örökíti meg egy lecsúszott rocker és egy feltörekvő rapper barátságát, az Arctic Monkeys jelképes közreműködésével”.
A tavalyi Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének különdíját elnyerő Perzsa macskák című iráni film fiatal teheráni zenészek történetén keresztül mutatja be, mennyire veszélyes betiltott nyugati könnyűzenét játszani a teokratikus keleti országban. Az engedély nélküli koncertezésért a börtönt is megjárt főszereplők a gerillafilmes módszerekkel zajló forgatás után el is menekültek Iránból, jelenleg Londonban élnek.
Askan Kosanezsád és Negar Sagagi Take It Easy Hospital nevű indie-rock zenekarukkal a Gödör klubban is fellépnek a rendezvénysorozat április 13-i hivatalos buliján. A Titanic filmfesztiválnak idén is több budapesti mozi ad otthont: a fesztivál központjaként funkcionáló Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a KINO és a Toldi mozi, valamint az Örökmozgó Filmmúzeum kapcsolódik be a vetítéssorozatba.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.