Hirdetés

Tartalmas foglalkozás kicsiknek az Őszi Sokadalmon

A korábbi évekhez képest magasabbra tette a mércét az idei Őszi Sokadalom csapata mind a gyerekprogramok, mind pedig az utcazene tekintetében – fogalmaztak a szervezők a kézdivásárhelyi rendezvény keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

Krónika

2014. július 29., 18:572014. július 29., 18:57

2014. július 29., 19:592014. július 29., 19:59

Szerintük az augusztus utolsó hétvégéje garantáltan gondtalan kikapcsolódást ígér gyereknek és felnőttnek egyaránt, „a vásári forgatag pedig hangosabb lesz, mint valaha”.

„Gáspár Csongor és Szabó Melinda, a nagysikerű Székölykök családi- és gyerekfesztivál szervezői álmodják meg idén a gyerekvárost, mely a Gábor Áron térre, annak is a kellős közepére költözik” – tájékoztatta a sajtó képviselőit Ménessy Kinga főszervező tegnap.

„Lepasszolhatják” a gyereket

A központi téren felépítendő gyerekváros gyerekmegőrzőként is működik majd, lehetőséget adva így a szülőknek is a vásári kikapcsolódásra.

„Sokan kérdik, hogyan varázsoljuk el évről-évre a Székölykök résztvevőit. Mi is tanultuk ennek módját, mégpedig francia önkéntesektől, és sok év alatt meggyőződtünk róla, hogy ez a legjobb technika, ennél jobbat még senki nem talált ki gyermekek foglalkoztatására. A lényeg ugyanaz lesz a Székölykök fesztiválon és a sokadalmi gyerekvárosban is: pontokat kell gyűjteni ahhoz, hogy a gyerekek részt vehessenek bizonyos tevékenységeken” – magyarázta Szabó Melinda, a Next Egyesület elnöke.

Gáspár Csongor szerint fontos, hogy legyen egy hely a főtéren, ahol nyugodtan „le lehet passzolni” a gyereket, ahol biztonságban, és nem utolsó sorban, igényes körülmények között tudhatják a szülők az aprónépet – erre kívánnak lehetőséget biztosítani, ugyanakkor, ha a gyerek közelében szeretne valaki egy kávét, teát elfogyasztani, arra is lesz lehetőség. „A gyerekváros várhatóan pénteken 14 órától, szombaton és vasárnap pedig 11 órától nyit majd, és – igény szerint – este 18-19 óráig lesz látogatható, rövid ebédszünettel” – mondta a szervező.

Utcazene minden mennyiségben

Ménessy Kinga kiemelte: azzal, hogy idén a legprofibbakra bízták a gyerekprogramok megszervezését, nagyot emeltek az Őszi Sokadalom színvonalán, ahogy a tavaly életre hívott utcazene is egyre nagyobb teret hódít. Erről Tofán Levente ötletgazda, a kézdivásárhelyi Crazy Plumbers együttes frontembere számolt be részletesen. Ismét láthatjuk, hallhatjuk az Ego Sum és a The Crazy Plumbers tagjait, ugyanakkor Veress Hunor és bandája valamint a marosvásárhelyi Votska zenekar is megvillantják tudásukat a vásárban.

„Szintén újdonság, hogy hangosítást is biztosítunk az utcazenének, és jó hír, hogy a bulinak éjfélkor sem kell vége szakadnia, ugyanis szombat éjjelre a Crazy Plumber és a Votska közös fellépését tervezzük, ami hajnalig tart majd” – mesélt a tervekről Tofán Levente, az utcazene megálmodója és kivitelezője. Ahogy a tavaly is, szombaton és vasárnap, azaz augusztus 30-án és 31-én lesz térzene a vásárban, amire további zenekarok jelentkezését is várjuk, hiszen a paletta rendkívül széles, szinte bármilyen műfaj belefér a repertoárba – már a tavalyi sokadalmon is a klasszikustól az alternatívig számtalan stílus képviseltette magát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés