2012. február 27., 07:372012. február 27., 07:37
A némafilmes című francia fekete-fehér némafilm alkotói aratták a legnagyobb diadalt a 84. Oscar-díjátadó ceremónián: a produkció összesen öt Oscart-nyert, többek között a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb színész díját is megkapta.
A némafilmes című alkotás 83 éve az első némafilm, amely a legjobb film kategóriában elnyerte az Amerikai Filmakadémia díját. (1929-ben a Wings című némafilm győzött.) Jean Dujardin, A némafilmes sztárja, az első francia, aki átvehette a legjobb színész Oscar-szobrát. A húszas-harmincas évek Hollywoodjában, a némafilm korszak végén játszódó történetet Michel Hazanavicius rendezte, aki a legjobb rendező Oscarjával a kezében feleségének, a mellékszereplőként Oscarra jelölt Bérénice Bejónak mint filmje ihletőjének köszönte meg a díját.
Az este meglepetése volt, hogy a legjobb női főszereplő kategóriában nem Viola Davis (A segítség) győzedelmeskedett, annak ellenére, hogy a színészi kamara Oscart általában előrejelző díját ő kapta január végén. Helyette Meryl Streepet tüntették ki Margaret Thatcher megformálásáért A Vaslady-ben.
A Nader és Simin - Egy elválás története nyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Aszgar Farhadi filmje egy házaspár válásának történetén keresztül érinti a hagyományok, az igazságszolgáltatás és a férfi-nő kapcsolat témáját a modern Iránban. A Nader és Simin az első iráni Oscar-díjas alkotás. A film korábban a Golden Globe-díjat és számos rangos filmfesztivál, köztük a Berlinale díját is elnyerte.
Octavia Spencer A segítségben nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplő, a Kezdők című filmben játszó Christopher Plummer pedig a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját kapta. A 82 esztendős Christopher Plummer az Oscarok történetében a legidősebb színész, aki elnyerte az Amerikai Filmakadémia díját. Korábban egyszer jelölték Hollywood legrangosabb elismerésére.
Idén Martin Scorsese A leleményes Hugo című látványos mesefilmjét jelölték a legtöbb díjra: a film tizenegy jelölésből ötöt váltott díjra, a győzelmek mind a technikai kategóriákban születtek: a legjobb operatőr (Robert Richardson), látványterv, hangvágás, hangkeverés és vizuális trükkök díját kapta meg a film.
Woody Allen megkapta negyedik Oscarját az Éjfélkor Párizsban forgatókönyvéért, Alexander Payne pedig a másodikat az Utódok adaptált forgatókönyvéért.
Filmkritikánk A némafilmesről és A leleményes Hugoról itt olvasható.
| Legjobb film: The Artist - A némafilmes (rendező: Michel Hazanavicius) Legjobb rendező: Michel Hazanavicius (The Artist - A némafilmes) Legjobb férfi főszereplő: Jean Dujardin (The Artist - A némafilmes) Legjobb női főszereplő: Meryl Streep (A Vaslady) Legjobb férfi mellékszereplő: Christopher Plummer (Kezdők) Legjobb női mellékszereplő: Octavia Spencer (A segítség) Legjobb külföldi film: Nader és Simin - Egy elválás története (Irán) Legjobb eredeti forgatókönyv: Éjfélkor Párizsban Legjobb adaptált forgatókönyv: Utódok Legjobb operatőr: A leleményes Hugo (Robert Richardson) Legjobb animációs film: Rango Legjobb látványterv: A leleményes Hugo Legjobb kosztüm: A némafilmes Legjobb vágás: A tetovált lány Legjobb smink: A Vaslady Legjobb filmzene: The Artist (Ludovic Bource) Legjobb betétdal: Man or Muppet a Muppets-ből Legjobb hangvágás: A leleményes Hugo Legjobb hangkeverés: A leleményes Hugo Legjobb vizuális trükk: A leleményes Hugo Legjobb egész estés dokumentumfilm: Undefeated (TJ Martin, Dan Lindsay és Richard Middlemas) Legjobb rövid dokumentumfilm: Saving Face Legjobb animációs rövidfilm: The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore Legjobb élőszereplős rövidfilm: The Shore |
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.