2011. március 31., 12:482011. március 31., 12:48
Az egykori szovjet párt- és állami vezetőre, a peresztrojka atyjára, a Szovjetunió első és utolsó elnökére a nyugati világ nagy megbecsüléssel tekint, nevéhez fűzik a kelet-európai országok szovjet uralom alóli felszabadítását és a hidegháború befejezését is. A jótékonysági gála első tíz percében zajos ováció köszöntötte az ünnepeltet. Az esemény házigazdáiként Sharon Stone és Kevin Spacey vezette a műsort. Spacey a ceremónia előtt úgy nyilatkozott, hogy szerinte Gorbacsov korántsem kapja meg azt a megbecsülést, amelyet érdemelne.
\"Ezért nagyon örülök, hogy ma este az emberek időt szakítanak arra, hogy leróják előtte a tiszteletüket, és megünnepeljék születésnapját\" - fűzte hozzá. Oroszországban sokan hibáztatják az 1990-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Gorbacsovot a Szovjetunió összeomlásáért, és annak gazdasági következményei miatt is az egykori elnökre hárítják a felelősséget.
Március 2-i születésnapját ennek ellenére Oroszországban is megünnepelték, és Dmitrij Medvegyev államfő magas állami kitüntetéssel ismerte el érdemeit. A londoni gála fellépői között volt Bryan Ferry, Shirley Bassey és Valerij Gergijev orosz karmester. A The Scorpions a Wind of Change című sikerszámát játszotta a Londoni Szimfonikusok kíséretében, miközben a kivetítőn a berlini fal lebontásának képei peregtek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!