– mondta el a Krónika megkeresésére Ozsváth Ilona. A színjátszó csoport vezetője felidézte, 1999-ben hét diákkal alakult meg a társulat, amelynek a húsz év alatt közel 300 középiskolás volt állandó tagja; átlagban 15–20 személlyel működik. 2000-ben a Szilágycsehben szervezett Partiumi Diákszínjátszó Fesztiválon (PADIF) mutatkoztak be, 2004-től ugyanebben a városban részt vettek a nyári színjátszó táborokban, 2009-től pedig Krasznán is sikerült minden évben megrendezni a diákszínjátszó és rendezőképző tábort. Ezeken a foglalkozásokon a Szatmárnémeti Északi Színház művészei osztották meg tapasztalataikat a diákokkal és oktatókkal.

„Tizennégy éven keresztül az azóta elhunyt Bessenyei István  színművész segített nekünk. Most nehéz pillanatokat élünk. Remélem, hogy kikerül a művészek közül valaki, aki folytatja ezt a munkát, és tovább tanít bennünket” – fogalmazott a pedagógus. Hozzátette,

„Természetesen mindenki örül a sikereknek, de ha valami nem jön össze, nem probléma, nem kell mindenhol elsőnek lenni, az a fontos, hogy tudjuk egyformán kezelni a sikereket és a kudarcokat, mert ezek az élet tanítómesterei. Ezáltal a gyerekek személyisége úgy fejlődhet, hogy helyt tudnak állni az életben, és az iskolapad elhagyása után nem estnek kétségbe az első pofontól, amit az élet ad nekik” – hangsúlyozta a csoportvezető.

Kifejtette, a diákszínjátszás lehetőséget nyújt arra, hogy a tanuló kipróbálja magát a világot jelentő deszkákon, és fejlődjék; ilyen úton is belekóstoljon abba, hogy mit jelent ügyesen kommunikálni, megismerni önmagunkat, felfedezni rejtett tehetségünket, vagy éppen legyőzni félelmeinket, megtanulni szépen és artikuláltan beszélni. A tanárnő példaként említette egyik diákját, aki nagyon hadart, és olyan karaktert talált ki számára, aki artikuláltan beszél – az említett tanuló színpadi teljesítményét mellékszereplői díjjal jutalmazta a közönség.

Ozsváth Ilona arról is beszámolt lapunknak, hogy

„Mindig megpróbálom úgy feldolgozni a műveket, hogy kicsit a diákok véleménye is megnyilvánuljon, találkozzon a szerző álláspontjával. Így sokkal inkább magukénak érezhetik az adott szerepet” – részletezte a csoport irányítója. Hozzátette, például a Rómeó és Júlia, ahogy nekünk tetszik, amint a címe is mutatja a saját feldolgozásuk, vagy a Petőfi János Vitézét is saját szövegkönyvvel mutatták be. Ezenkívül színre vittek már Tomcsa Sándor-darabokat, Tamási Áron-előadásokat és számos saját szövegkönyvet, amit a csapat közösen állított össze.

– mutatott rá a romántanárnő. Kifejtette, azt is hangoztatja a gyerekeknek, hogy az úgynevezett energiabombából, a tapsból táplálkozni lehet és kell – ennél nagyobb elismerést nem lehet elképzelni. A csoportvezető szerint egy fesztiválon nem a győzelem a fontos, hanem a tanulási lehetőség: szakmai továbbképző a csapatvezetőnek és a diákszínjátszóknak egyaránt. „A legfontosabb, hogy a fesztiválokon a diákok megtanulják értékelni egymás munkáját. Ha nem is igazán értünk meg egy produkciót, rengeteg munka van mögötte, és azt kell meglátni, értékelni, megtapsolni. Fontos célunk azt, is, hogy színházértő, - értékelő és -szerető közönséget neveljünk a diákokból, remélem, hogy sikerül” – hangsúlyozta Ozsváth Ilona.

Egyébként Szilágykrasznán már az ötvenes években működött amatőr színjátszó csoport. Jelenleg négy diák, és egy felnőtt színjátszócsoport tevékenykedik. Az elemisták a 2009 óta működő Szivárvány színjátszó csoportban, az általános iskolások a 2006-ban alakult Amarilla, illetve a román nyelvű 2012-ben alakult Lumea Ludens csoportokban, a középiskolások a Tinikomédiások csoportban játszanak, és négy éve megalakult a felnőttekből álló krasznai színkör.