A férfiak 27 százaléka gondolt már a labdarúgásra szex közben, 42 százalékuk pedig igyekezett gyorsabban túllenni az aktuson, hogy le ne maradjon a meccsről. Kétötödük visszautasítaná a légyottot annak érdekében, hogy láthassa a kiszemelt mérkőzést, harmaduk pedig azt mondja: szégyenteljesebb a pályán színlelni, mint az ágyban.
2014. június 19., 16:552014. június 19., 16:55
A nők a világ minden táján felkészültek arra, hogy párjuk a televízió képernyője előtt ragad a brazil világbajnokság kezdetekor. Úgy tűnik, valóban kevesebb figyelem jut a gyengébb nemnek, mivel a férfiak kétötöde választja inkább a meccset az összebújás helyett. Ha mégis sor kerül az együttlétre, abban sincs sok köszönet, mivel egy friss kutatás szerint az urak 42 százaléka szeretné minél hamarabb letudni a dolgot, nehogy lemaradjon egy fontosnak ítélt mérkőzésről.
Kompromisszumra is van lehetőség, hiszen a férfiak 37 százaléka fogadná el a kezdeményezést akkor, ha közben bekapcsolva maradhat a tévé, s így fél szemüket a labdán tarthatnák. A nyári futballszezon csúcspontja világos összefüggésben áll a szexualitással: a szenvedély, az izgalom, a teljesítmény... És persze azok, akik mindezt csak tettetik.
A világ futballelitjének színre lépésekor óhatatlanul beszélgetések témájává válik a sérülések színlelése, mely olykor szinte akrobatikus esésekkel jár. A megkérdezett férfiak csaknem 70 százaléka egyetért abban, hogy az efféle színjáték tönkreteszi a mérkőzést – sőt, harmaduk szerint sokkal rosszabb ez, mint az orgazmus színlelése.
A Durex óvszergyártó cég által megkérdezett 2 000 úriembernél egyébként a „meg akarom nézni a meccset\" szerepelt elsőszámú kifogásként a szex visszautasításakor.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!