
Fotó: OTP Bank
A Dunán szervezett szemétgyűjtő akciót az OTP Bank Románia az Anonimul Nemzetközi Független Filmfesztivál közönségének. Az önkéntesek három óra alatt 400 kilogramm műanyaghulladékot gyűjtöttek össze.
2023. augusztus 22., 17:242023. augusztus 22., 17:24
„Legyen olyan a Duna-delta, mintha filmet néznél!” (Vrem o Delta ca în filme) mottó mellett olyan akcióra hívta az OTB Bank az önkénteseket, amely a környék biológiai sokféleségének megismerése, valamint az idilli szépségű táj felfedezése mellett a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos felelős magatartás jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az akció augusztus 17-én a fesztivál szervezőcsapatával partnerségben és a Műanyagmentes Vizekért (Ape fără Plastic) Egyesület támogatásával került megszervezésre.
Fotó: OTP Bank
Az önkéntes akcióról szóló kisfilmet a fesztivál zárógáláján több mint 4000 fős közönségnek vetítették le.
„Nagyon sok műanyag szemetet találtunk a Duna-deltában, ami nyilvánvalóan rendkívüli mértékben veszélyezteti a bioszféránkat. Szomorú volt látni a növények és védett fajok között kialakuló műanyagrétegeket. Boldogsággal tölt el viszont, hogy néhány órára lehetőségünk nyílt ebben az idilli térségben dokumentálni a helyzetet, valamint 30 önkéntessel karöltve több mint 400 kilogramm műanyaghulladékot szedtünk össze a víz felszínéről, valamint a partmenti övezetekből.
hiszen ilyen akciókra van szükség ahhoz, hogy valóban tisztábbá tegyük a Duna-deltát” – mondta Mihaela Duică, az OTP Bank România a szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
Gasztronómiai szempontból a csalán érdekes átmenet a vadnövény és a kultúrnövény között. Íze a spenótra emlékeztet, de annál ásványosabb, kissé földesebb, „zöldebb” karakterű.
A világ ötödik legmagasabb csúcsára, a 8462 méteres Makalura indult Varga Csaba. Siker esetén ez lehet a nagyváradi hegymászó hetedik nyolcezrese, amelyet pótlólagos oxigén és teherhordók nélkül hódít meg.
Erdélyi mozikban is vetítik április végétől Olasz Renátó magyarországi rendező Minden csillag című játékfilmét. A fiatal felnőttek útkeresését bemutató magyar filmben szereplői között több erdélyi színész is felbukkan.
szóljon hozzá!