Szarajevó: keleties hangulat a Balkán szívében

Bosznia-Hercegovina nem tartozik a népszerű idegenforgalmi célpontok közé, aminek elsődleges oka alighanem az, hogy sokaknak az ország nevéről még mindig a véres délszláv polgárháború jut először az eszébe. Azok, akiket nem bátortalanít el a hányatott történelmű balkáni állam rossz híre, egy természeti szépségekben gazdag, kultúrájában a keleti és nyugati hatásokat eredeti módon elegyítő világot fedezhetnek fel.

Erdélyből a Temesvártól 460 km-re fekvő Szarajevóba Versecen, Belgrádon és Szabácson keresztül vezet a legrövidebb út. Ahogy az autóbusz közelít a bosnyák határhoz, a lapály monotóniáját először lankák törik meg, majd egyre magasabb dombok uralják a tájat, hogy aztán, mikor átlépjük a zöldes árnyalatban játszó Drina határfolyót, átadják helyüket a hegyeknek. Bár Boszniában is komoly gondot okoz az illegális fakitermelés, az ottani famaffia inkább ad a látszatra mint a székelyföldi, ugyanis az erdős hegyvidéken hosszú órákon át tartó út során egyetlen tarvágást sem sikerült felfedeznem, s fűrészporhegyek sem csúfítják a tájat.

Mikor már az ember kezdi úgy érezni, hogy sosem fognak véget érni a szerpentinek, egy hegygerinc mögül hirtelen előbukkan a főváros. Szarajevó első látásra lenyűgöz: egy minden oldalról erdős hegyek által határolt medencében fekszik, az óváros egyes utcái 400 méterre kúsznak fel a Miljacka folyó fölé, a távolban pedig a Dinári-hegység hósipkás csúcsai sejlenek fel.

Serbet és scsevabcsicsa

Szállásunk a bazár közvetlen közelében van, házigazdánk elmondása szerint több mint 200 éves épületben. A környék hangulata autentikusan keleties: az ablak előtt egy minarett emelkedik, két házzal odébb hagyományos stílusú teázó várja a vendégeket, a boltosok az utcán üldögélnek, a járókelők ráérősen mozognak, nyoma sincs az európai nagyvárosok hektikus légkörének.
A teázó tulajdonosnője kérés nélkül angol nyelvű útikönyvet tesz elénk, melegen ajánlja az itt boszniainak mondott török kávét, majd serbetet szolgál fel a ház ajándékaként. A cukrot és mentát tartalmazó italról elmondja, hogy minden újonnan betérőt hagyományosan serbettel illendő fogadni, ám Szarajevóban az ő teázója az utolsó, amely még ápolja ezt a hagyományt. Kávézás után irány a bazár.

Bekukkantok egy szőnyegkereskedésbe, ahol a tulajdonos egy heverőn önfeledten elnyúlva, magát kíváncsi tekintetemtől nem különösebben zavartatva várja a kuncsaftokat.
Elnézve, az az érzésem, hogy a gazdasági válság legrosszabb hónapjaiban sem rágta le a körmeit a megcsappant forgalom miatt. A bazár nem tartogat nagy meglepetéseket, ajándékboltok, ékszerüzletek és ötvösműhelyek váltakoznak hagyományos bosnyák kávézókkal és éttermekkel. Ez utóbbiak étlapjáról nem hiányozhat a scsevabcsicsa, a délszláv miccs, mely szintén húskeverékből készül, ám kisebb mint romániai változata, ezért könnyű átsütni anélkül, hogy megégne, s mustár helyett hagymával, kérésre juhtúróval szolgálják fel.

A szuvenír boltok kínálata igényesebb, mint idehaza, lényegesen kevesebb a műanyag és giccs, bár ázsiai importtermékekből van azért bőven. A főleg az arab kereskedőkre jellemző, türelmet próbára tevő rámenősség szerencsére a bosnyák boltosoknak nem sajátjuk, szolgálatkészek, de nem vetik rá magukat vércseként a száját tátó turistára. A bazár gyöngyszeme a Gázi Husrev bég által a 16. században építtetett fedett árucsarnok, egy középkori pláza, ami jelenleg is eredeti rendeltetésének megfelelően működik.

Lépten-nyomon mecsetek

A városban lépten-nyomon mecsetekbe ütközünk, az óvárosban hármat is sikerült felfedeznünk melyet a 15–16. században építettek. Közülük a legnagyobb és legrégibb a II. Mohamed szultán tiszteletére emelt Császár-dzsámi. Itt jó angolsággal beszélő idegenvezető fogad, aki ingyen és bérmentve mesél az épületegyüttes és a város történetéről, magyaráz az iszlámról. Az iszlám tiszteli a nőket, elismeri, hogy anyaként, feleségként, háziasszonyként és dolgozó nőként sokkal több feladatuk van, mint egy férfinak, ezért bárhol végzik a napi öt imát, az ugyanannyit ér, mintha mecsetben tennék, míg az erősebb nem tagjai részéről az imádkozás kedvesebb Allah szemében, ha mecsetben és nem profán térben történik.

Tiszta feminizmus, gondolom magamban, miközben kalauzunk azt fejtegeti, hogy – a jó néhány muszlim országra jellemző – a nőkkel való lealacsonyító, esetleg brutális bánásmód nem a vallási előírásokból fakad, hanem primitív törzsi hagyomány. Mindezek után kissé meglep a közlés, hogy a kiemelt fontosságú pénteki közös imán a nők nem vehetnek részt.
Természetesen ennek semmi köze a nőgyűlölethez, biztosít róla rokonszenves barátunk, azon egyszerű okból kifolyólag van ez így, hogy a mecsetek nem elég tágasak, nem tudnak befogadni minden igazhitűt, vagyis a nők nem férnek be. Megértően bólogatok, s csak magamban teszem fel a kérdést, hogy vajon miért nem az érkezés sorrendjében bocsátják be az imára gyülekezőket?

A Császár-dzsámi ilyen téren szabályt bont, ugyanis pénteken is imádkozhatnak benne a szebbik nem tagjai, igaz egy külön bejárattal rendelkező teremben, ahol nem áll fenn a veszélye annak, hogy érkezéskor hozzáérnek egy férfiemberhez, ami révén mindketten tisztátalanná válnának, s kezdhetnék elölről az ima előtt kötelező rituális mosakodást.

Szarajevóban, ahol a lakosságnak mintegy háromnegyede muszlim, szemmel láthatóan az iszlám liberális értelmezése az uralkodó, a nők túlnyomó többsége ugyanúgy öltözködik, mint egy átlagos európai. Ugyanakkor nem ritka a hajat és a nyakat takaró kendő viselete, korosztálytól függetlenül, a szem kivételével az egész testet elfedő csadorba öltözött nőt azonban csak egyet láttunk.

Az iszlám szakrális építészetet, legalábbis ami Szarajevót illeti, nem jellemzi a keresztény templomokon  gyakran tetten érhető, a grandománia határát súroló monumentalitás. A mecsetek méreteikben és ornamentikájukban visszafogottak, az épített környezetbe harmonikusan illeszkedni próbálnak, nem pedig dominálni azt, igaz, sok van belőlük. A város feletti egyik kisebb csúcsra épített Fehér-erődből 22 mecsetet számoltam meg, pedig a 300 ezres városnak talán jó ha a felét lehetett belátni.

Az imára hívó müezzin meditatív éneke összehasonlíthatatlanul fülbemászóbb mint az ortodox pópák idehaza kihangosított monoton kántálása. Mivel minden müezzin dala kicsit más, a város különböző pontjain  egymás után felcsendülő rokon dallamok egy légies kánonba olvadnak össze, amit leginkább akkor lehet élvezni, ha az embert az  imaidő közeledte Szarajevó egy magas pontján találja.

In memoriam Ferenc Ferdinánd

A Császár-dzsámitól alig néhány perc járásra, az 1500-as években épült Latin-híd mellett lett merénylet áldozata 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös és neje. A helyszín melletti saroképületben történeti múzeum működik, melynek falán a magyarság számára különösen tragikus következményekkel járó eseményhez kapcsolódó fotódokumentumok láthatók. A trónörökös meggyilkolásakor Bosznia már 36 éve az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Az addig teljesen keleties hangulatú Szarajevót ebben az időszakban érték erőteljes nyugati civilizációs hatások, az építészet terén is, ekkor alakult ki a keleti és nyugati elemeket izgalmasan ötvöző, eklektikus városkép. Szarajevó történetének legtragikusabb mozzanata azonban nem a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet volt.

A nekünk, magyaroknak kedves Savoyai Jenő herceg sem éppen arany betűkkel írta be magát a város történetébe, 1697-ben ugyanis kifosztotta és felgyújtotta Szarajevót, ám a legnagyobb megpróbáltatás a 20. század végén jött el. Azt követően, hogy Bosznia-Hercegovina kivált Jugoszláviából, a szerb csapatok 1992. április 5-én körülzárták a várost. A blokádot csak 1996. február 29-én oldották fel, egy évvel hosszabb ideig tartott, mint Leningrád ostroma a II. világháború idején. A szerb csapatok nem tudták elfoglalni a létszámfölényben levő, de gyengén felfegyverzett bosnyákok által védett várost, ám a környező hegyekről folyamatosan lőtték.

Az ostromnak több mint 11 ezer áldozata volt, nagyrészük polgári személy, köztük 1500 gyerek. A háború abszurd voltát mi sem bizonyítja jobban, hogy a polgári áldozatok között jócskán akadtak szerbek is, Szarajevó lévén soknemzetiségű város, az ostromgyűrűbe zárt bosnyák csapatok parancsnoka pedig egy ideig Jovan Divjak szerb tábornok volt, aki elutasította a Nagy-Szerbia létrehozását célzó véres nacionalista lázálmot és a hazájának tekintett, független Bosznia ügye mellé állt. Szarajevóban állítólag nem volt olyan épület, amely az ostrom során ne rongálódott volna meg, 35 ezer pedig teljesen megsemmisült. Ennek fényében meglepő, hogy a 17 éve véget ért pusztításra már csak javarészt a hősi temetők, és az úgynevezett szarajevói-rózsák emlékeztetnek.

Ez utóbbiak olyan emlékhelyek melyek az aknavető gránátok által megölt szarajevóiakra emlékeztetnek. A gránátok becsapódásakor az aszfaltban keletkezett lyukakat az áldozatok vérét szimbolizáló vörös gyantával töltötték ki. A szarajevóiak szemmel láthatóan nem akarnak felejteni, ugyanakkor történelmük tragikus fejezeteit is képesek pragmatikusan megközelíteni, idegenforgalmi értékké konvertálni. A helyi turisztikai irodák kínálta tematikus városnéző túrák között szerepel olyan is, mely az ostrom fontos helyszíneire, például a külvilággal való kizárólagos kapcsolatot jelentő, a városvédők által ásott alagúthoz kalauzolja el a látogatókat, de van körút a kommunista múlt tárgyi emlékeire is.

Élettel teli, élhető város

Szarajevó jelenleg egy élettel teli és élhető város benyomását kelti, figyelemre méltóan jó állapotban levő épületekkel, bár néhol még láthatók golyónyomok a falakon. Három napos ott tartózkodás során egyetlen romba dőlt épületet fedeztünk fel, azt is a külvárosban, a belváros állapota pedig jobb mint jó néhány erdélyi városban. A háború után egyébként sok pénz áramlott Boszniába, segély és befektetés formájában, jelentős százalékban muzulmán országokból. Ennek, a szó szoros értelmében a legszembeszökőbb példája Szarajevó legmagasabb épülete, a malajziai pénzből épült Avaz torony.

A merész és tetszetős arhitektúrájú, 35 emeletes felhőkarcoló 176 méterrel magasodik a város felé. A modern, újjászületett Szarajevó szimbólumának is tekinthető épület legfelső emeletén kávézó működik, fölötte pedig nyitott kilátóból lehet csodálni a panorámát. Már maga a liftezés is élményszámba megy a felvonóban, a felvonó és a liftakna egyik fala ugyanis üveg, persze kell kurázsi ahhoz, hogy élvezni tudjuk a nem hétköznapi látványt.