
A Nobel-díj birtoklása megkönnyíti a dolgokat – nyilatkozta a svédországi sajtónak az Arad megyei Szentannáról származó Stefan Hell.
2014. december 08., 17:332014. december 08., 17:33
A fizikus, aki két amerikai tudóssal kapta megosztva a kémiai Nobel-díjat, a szerdán esedékes díjátadás miatt tartózkodik Stockholmban. A 36 éve Németországban élő Hell, aki felesége és három gyermeke kíséretében érkezett a svéd fővárosba, arról beszélt a sajtónak, miként változtatta meg életét a rangos elismerés, ugyanakkor ennek ellenére „megpróbál két lábbal a földön maradni\".
„Bizonyos tekintetben megkönnyíti a dolgokat egy Nobel-díj, hiszen rendkívüli ismertséggel és elismertséggel jár. Ugyanakkor hozzásegíti az embert ahhoz, hogy kalandvágyóbb legyen, nagyobb kihívásokat fogadjon el. Pontosan ezekre a dolgokra vágyom a közeljövőben\" – fejtette ki a tudós.
Mint ismeretes, Stefan Hell egyike a három kémiai Nobel-díjasnak, a Németországban élő tudós az amerikai Eric Betziggel és William E. Moernerrel kapta megosztva az elismerést nanoszkópiáért – jelentették be október elején a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
A bizottság indoklása szerint a nanoszkópia egyebek közt lehetővé tette az élő sejteken belül az egyes molekulák nyomon követését és annak megfigyelését, hogyan képződnek szinapszisok az idegsejtek között vagy miként alakulnak ki a patológiás fehérjeelváltozások olyan betegségekben, mint az Alzheimer-, a Parkinson- vagy a Huntington-kór.
Hell a negyedik romániai Nobel-díjas. A bánsági születésű, sváb származású német írónő, Herta Müller 2009-ben kapott irodalmi Nobel-díjat. A máramarosszigeti Elie Wieselt 1986-ban béke-Nobel-díjjal, a jászvásári George Emil Paladét 1974-ben orvosi Nobel-díjjal tüntették ki.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!