
Fotó: Star Academy Facebook-oldala
Ötödik alkalommal jutott tovább Szőcs Renáta a magyarországi TV2 kereskedelmi csatorna Star Academy tehetségkutató műsorának szombat esti élő adásában. A csíkszeredai lány ezúttal harmadik helyen végzett.
2016. október 02., 16:442016. október 02., 16:44
Az első két élő adásban hibátlanul szerepelt Szőcs Renáta, hiszen mindkét alkalommal első helyen végzett és megszerezte a védettséget. Az ezt követő két élő show-ban azonban a kezdeti bravúrokhoz képest gyengébben teljesített: a múlt héten Cyndi Lauper Girls Just Want To Have Fun című dalával nem nyerte el maradéktalanul a zsűri tetszését, amely arra hivatkozva, hogy ennél sokkal többet várnak tőle, végül 94 pontot adott a produkcióra.
Az október elsejei, szombat esti élő adásban Reni Zséda Fekete rúzs című slágerével lépett színpadra, a szívdöglesztő produkcióval ismét lenyűgözte a zsűri tagjait, akiktől 98 pontot kapott. A nézők ezzel szemben 80 ponttal jutalmazták az előadást, így összesítésben 178 ponttal a harmadik helyet szerezte meg.
„Le sem tudtam venni a szemem rólad, olyan voltál, mint egy támadásra, vadászatra készülő fekete párduc, aki elbűvölt minket” – dicsérte Pásztor Anna. „Egy új Renit ismertem meg, nagyon tetszett, hogy kieresztetted a hangodat, teljesen elvarázsoltál” – tette hozzá Keresztes Ildikó. „Én nem tudtam odafigyelni az éneklésre, a vizuális élményre koncentráltam” – áradozott Király Viktor.
A Star Academy egy valóságshow-val egybekötött tehetségkutatóként indult: a nézők minden este összefoglalókat nézhettek az énekesek mindennapjairól. A TV2 azonban a héten bejelentette, hogy hétfőtől elmaradnak a napi események bejátszásai, csupán a szombat esti élő show-ban lehet nyomon követni az „akadémisták” sorsának alakulását.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!