A náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS tagja volt Horst Tappert - derítette ki egy szociológus a 2008-ban elhunyt német filmszínészről, akit Derrick felügyelőként ismert a világ.
2013. április 28., 18:202013. április 28., 18:20
A 85 éves korában elhunyt művész egyszer egy interjúban azt mondta, hogy egészségügyi katona volt a második világháborúban. Jörg Becker solingeni szociológus életrajzi kötetet írt a közvélemény-kutatás úttörőjeként számon tartott Elisabeth Noelle-Neumannról. Az első német közvélemény-kutató intézet – az allensbachi IfD – alapítója a háború után egy színtársulatot vezetett, amelyben kezdő színészként Horst Tappert is dolgozott.
Becker ismerte a társulat több tagjának múltját, de Tappertről nem voltak adatai, ezért a berlini katonai archívumhoz (WASt) fordult. A 1939 óta működő levéltárban őrzött iratok alapján a színész legkésőbb 1943-tól az SS-ben szolgált, az egyes számú gránátos hadosztályban – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A WASt szakértői a lapnak is megerősítették, hogy a Horst Tappertre vonatkozó források hitelesek.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!