
A sportszerűségre, a becsületes játékra, a közösségért való küzdelemre buzdítta a gyerekeket újfent az immár ötödik alkalommal, ezúttal Kolozsváron szervezett országos Napsugár Öttusabajnokság.
2015. június 07., 17:392015. június 07., 17:39
A Napsugár gyertmekirodalmi lap szervezte hétvégi rendezvényen 19 csapat vett részt az ország 12 megyéjéből – így természetesen nemcsak a tömbmagyar megyékből, hanem a szórványból is érkeztek kisdiákok az immár hagyományossá vált játékos megmérettetésre.
A kincses városbeli döntőn 76 gyerek mérte össze ügyességét, erejét, azonban a korábban szervezett elődöntőkön több ezer magyar gyereket mozgatott meg a Napsugár sportrendezvénye. Kolozs, Bihar, Maros és Hargita megyében például több mint tíz csapat küzdött meg az elődöntők során, hogy kiderüljön, melyik képviselje a régiót a kolozsvári döntőn.
„A verseny célja többek között ráébreszteni a gyereket, hogy nem önmagáért küzd, hanem csapatban szeretne elérni valamit. Ez különösen fontos a mai, egyre önzőbbé váló világban, amely egyre inkább egyszemélyes küzdelemre tanítja a gyereket. Ugyanakkor mozgásra biztatjuk a legtöbbször elméleti tudást felmérő versenyeken résztvevő kisdiákokat” – mondta el a Krónikának Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője.
Úgy fogalmazott, megannyi szavalóversenyt, mesemondó vetélkedőt, tantárgyversenyt szerveznek manapság, viszont hiányoznak a palettáról a mozgásra hangsúlyt fektető megmérettetések. „Öttusa” versenyünk révén – az elnevezés természetesen trféfás, hiszen nem hagyományos öttusáról van szó – arra is fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy mennyire fontos esélyt adni például az olyan gyerekeknek is, akik különben nem nyernének matematika vetélkedőn, viszont ügyesen szaladnak, jók ladbajátékban. Az elemistálnak szóló torna tananyagban szereplő próbákban mérték össze erejüket a gyerekek” – tette hozzá Zsigmond Emese.
A vetélkedőt a George Coșbuc-iskolában szervezte az öttusa tavalyi nyertese, a kincses városbeli Báthory István Elméleti Gimnázium. Bár idén is ők nyertek, jövőre a harmadik díjas csapat, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium lesz a házigazda, a szabályzat értelmében ugyanis kétszer ugyanott nem rendezik meg az öttusát. A tanügyminisztérium által is támogatott verseny résztvevőit Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere is köszöntette, aki gazdag ajándékkal érkezett, hogy megjutalmazza a legügyesebb kisdiákokat.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!