Sportbaleset történt keddre virradóra a budapesti Szabadság hídon, ahol a műszaki- és gazdaságtudományi egyetem és a Corvinus egyetem hallgatóinak rendeztek kötélhúzó versenyt - közölte Orbán Balázs, az egyetemi napok főszervezője az MTI-vel.
2013. szeptember 17., 12:512013. szeptember 17., 12:51
2013. szeptember 17., 12:522013. szeptember 17., 12:52
Elmondta: a kötélhúzáson 700-800-an vettek részt. Tájékoztatása szerint ugyanazt a kötelet használják évek óta - amely jó minőségű, hitelesített - , most valószínűleg akkor sérült meg, amikor a a verseny előtt végighúzták a földön. A kötél elszakadása miatt a két egyetem tíz hallgatója sérült meg. Kisebb sérülések, horzsolások mellett volt akinek eltört a keze. A sérülteket a helyszínen ellátták, néhányukat kórházba szállították, de már jobban vannak - tette hozzá. Orbán Balázs elmondása szerint az ügyben nem lesz vizsgálat, mert sportbaleset történt, a sérültek nem jelezték, hogy feljelentést tesznek az ügyben. Jövőre is meg kívánják tartani a hagyományos kötélhúzó versenyt, ám azt már egy új kötéllel - mondta az egyetemi napok főszervezője.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!