
Közösen emlékezett meg a Slam Poetry Erdély és a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 rendezvénysorozat Mátyás király születésének 572. évfordulójáról.
2015. február 24., 18:552015. február 24., 18:55
A kincses városbeli eseményen közel 300 érdeklődő jelenlétében mutatta be alkotásait, véleményét négy szókimondó fiatalember: André Ferenc, Horváth Benji, Keresztesi Dávid és Vass Ákos slamprodukciójával tisztelgett Mátyás király előtt.
Látványos vizuális elemek és zene kísérte az előadást, amelynek keretében a jellegzetes slamszövegek a Mátyás király témakör különböző aspektusait vonultatták fel a történelmi adatoktól a személyét övező kultuszon át az uralkodóról keringő mesékig. Születés, nagyság, legenda, uralom, mese, történeti hitelesség és hiteltelenség, kultúra, vallás és mítosz, hagyomány és megújulás, város és hovatartozás fogalmait boncolgatták a fellépők, Mátyás sokszínű és sokoldalú emlékezetéből kiindulva.
Az igazságos király alakja így félistenként, halandóként is megelenevendett, valakiként, akire büszkék lehetünk, akit kinevethetünk, akit sajnálhatunk, és a közönség vágyakozhatott is az eszmék után, amelyeket Mátyás alakja szimbolizál. Az est hangulatához Banga Szilárd, Bányász Bertalan (Lamaskier) vizuális művészek járultak hozzá, és DJ Halmen József (Fishman) biztosította a zenei aláfestést. A rendhagyó születésnapi ünneplést a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Opera is támogatta.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!