Hirdetés

Sertésvágás „nem zsákbamacska” módra

•  Fotó: Jánossy Alíz

Fotó: Jánossy Alíz

Hagyományos székely termékek karácsonyi vásárát tartották a hétvégén Csíkszeredában, a Mikó-vár előtti téren. A kirakodóvásáron mintegy 30–35 helyi termelő mutatta be portékáját, így a látogatók vásárolhattak különböző húskészítményeket, tejtermékeket, sajtokat, dióbelet, pékárut, házikenyeret, de a standokon megtalálhatóak voltak a karácsonyi díszek, gyertyák, valamint a különböző kézművestermékek is.

Krónika

2010. december 20., 10:222010. december 20., 10:22

Az esemény keretében hagyományos disznóvágást is szerveztek a Vár téren. „A városi ember sem szeret zsákbamacskát vásárolni, főleg karácsonyra” – szögezte le Márton István, a Vidékfejlesztési Közhasznú Társaság vezetője, a hagyományos disznóvágás ötletgazdája. Mint mondta, az itt levágásra kerülő sertések minden porcikája eladó, ráadásul a vásárló meggyőződhet róla, hogy nem idegen országban nevelt jószágok kerültek feldolgozásra.

Miközben Márton Istvánnal beszélgettünk, a háttérben igencsak serénykedett a csíkmindszenti és a hidegségi mészáros. A sertéseket ugyan az új uniós előírásoknak megfelelően előbb bódító lövedékkel terítették le, csak azután szúrták, innentől viszont minden a több évszázados hagyományok szerint zajlott. „Hagyományosan a hátán, orjabontással trancsírozzuk a disznót, és ez alkalommal a kolbászhúsnak kedvezünk” – magyarázta Nagy Géza csíkmindszenti mészáros.

A hidegségiek ugyan később szúrták le a sertést, náluk azonban sokkal hamarabb elkészült a „mocskos tokánynak” nevezett mészárostokány, mindkét település disznóvágáskor hagyományos reggelije. „A hús mosatlanul és még melegen kerül a bográcsba, ezért nevezik mocskos tokánynak” – közölte a hidegségi Hajnal Edit. Miközben a bográcsokban fortyogott a mocskos tokány, és a mészárosok csöbrökbe sózták a füstölésre szánt szalonnát, csontos részeket, szaporán járt az asszonyok keze is. Délutánra már megvásárolható volt az ízletes véres-májas hurka is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés