Rugón mozgó paradicsommadarak, szultánkenyér, jótékonysági bazárok: ilyen volt a karácsony Kolozsváron százötven éve

A 19. század második feléből már viszonylag gazdag forrásanyag áll rendelkezésre arról, hogyan néztek ki a kolozsvári karácsonyfák. Az 1870-es évektől kezdve a decemberi lapszámokban rendszeresen megjelenő hirdetésekből kirajzolódik, hogy a fenyők legfontosabb „attrakcióját” a gyertyák jelentették: a fa kivilágítása önmagában is ünnepi látványosságnak számított. Az 1880-as évek második felében már olyan reklámokkal is találkozni, amelyek elektromos – nem Kolozsváron gyártott – gyertyák árusítását hirdették, jelezve a technikai újdonságok fokozatos megjelenését az ünnepi kellékek között.

„Kolozsváron például Ulrich József cukrász karácsonyi kínálatában cukorgyümölcsök, virágok és kosarak szerepeltek, amelyeket kifejezetten a fenyő díszítésére ajánlottak. A korabeli sajtóhirdetések gazdag képet adnak az ünnepi látványvilágról: gyertyák és fényes gyertyatartók, csillámló aranyfüggelékek, aranyozott üveggyümölcsök, rugón mozgó paradicsommadarak, arannyal bevont diók és almák, harsonát tartó, aranyszárnyú angyalfigurák és tündérhajak csillogtak a polgári otthonok karácsonyfáin” – avatott be bennünket a korabeli hangulatba Újvári Dorottya.

Szerencsét hozó mézeskalács, török puliszka és töltött bonbon

A művészettörténészt arról is faggattuk, maradtak-e feljegyzések arról, hogy mi került az ünnepi asztalra. Mint rámutatott, az ünnepi étkezésről jóval kevesebb konkrét forrás áll rendelkezésre, mint a karácsonyi díszítésről. A 19. századi kolozsvári napilapok ugyanis meglehetősen ritkán foglalkoztak magával a karácsonnyal: a december 24-i lapszámok többnyire politikai hírekkel teltek meg, az ünnepet legfeljebb egy-egy rövid megjegyzés erejéig említették. A készülődés jelei inkább a lapok utolsó oldalain megjelenő, karácsonyhoz kötődő hirdetésekből olvashatók ki.

Hozzátette, ezek a cikkek ugyanakkor két érdekes helyi szokást is megemlítenek. Marosvásárhelyen karácsony estéjén mézeskalácsot ettek, mert úgy tartották, szerencsét hoz, míg Kolozsváron – elsősorban a külvárosokban élő hóstátiak körében – az volt elterjedt, hogy sót nyaltak, abban a hitben, hogy ez egész évre biztosítja az anyagi bőséget. A cikk szerzője ugyanakkor megjegyzi, hogy az adatot egy német nyelvű forrásból vette át, és maga sem tudja teljes bizonyossággal megerősíteni, ami jól érzékelteti, hogy ebben az időszakban a karácsonyi szokások lejegyzése és rendszerezése még csak formálódóban volt.

Újvári Dorottya arról is beszélt, hogy a karácsonyi menüt illetően konkrétabb képet adnak a korabeli kolozsvári kereskedők karácsonyi kínálatai. Az 1860-as évekből ismert például Áspis Sámuel üzlete, amely az Egyetem utcában, a piarista templom mellett működött. Hirdetéseiben felsorolta az ünnepekre szánt különlegességeket:

• oroszkaraván teát,
• majkai rumot,
• valamint a korszakban szultánkenyérként, illetve török puliszkaként emlegetett édességet, a rahátot.
  Hasonló karácsonyi és újévi ajánlatokkal jelentkezett Taufer János cukrász is, aki cukorkákat, töltött bonbonokat, csokoládét és likőröket kínált az ünnepekre.

Mackó, játékló, trombita a bánffyhunyadi játékgyárból

A karácsony ünnepléséhez tartozott a gyermekek megajándékozásának szokása is, ami szintén német közvetítéssel honosodott meg Erdélyben. „Egy 1838-as beszámoló szerint a szászok karácsonykor ajándékot adtak a gyerekeknek, amit a korabeli cikk szerzője még meglepetéssel jegyzett fel, jelezve, hogy a 19. század első felében ez a gyakorlat a magyar közösségek körében még kevésbé volt elterjedt. Néhány évtizeddel később azonban már általánossá vált, hogy nemcsak a szász, hanem a magyar családok is megajándékozták a gyermekeket karácsony alkalmából” – részletezte a művészettörténész.

Az ajándékozás köre ugyanakkor nem korlátozódott kizárólag a gyermekekre. A 19. század második felében egyre elterjedtebbé vált, hogy könyvet adjanak karácsonyra, amely már felnőttek számára is kedvelt ajándéknak számított. Különböző újságok karácsonyi füzeteket vagy könyveket adtak ki, amelyeket előrendelni lehetett. Ezek jellemzően verses összeállítások voltak, képekkel kiegészítve; egyes hirdetések szerint híres magyarok portréi vagy más ismert személyiségek arcképei is helyet kaptak bennük.

„A századfordulóhoz közeledve új ajándéktípus is megjelent: a fénykép. Az 1900-as évek elején a fényképészek decemberben már kifejezetten karácsonyi fotókat kínáltak, és műtermeiket ennek megfelelően hirdették. Bár nem minden esetben állítottak fel külön díszleteket, gyakori volt, hogy utólag festettek hópelyheket a képekre, vagy havas tájat idéző környezetet alakítottak ki, így téve ünnepivé az elkészült felvételeket” – mesélte a Korzo Egyesület művészettörténésze.

Árvák és veterán honvédek megsegítésére szervezett jótékonysági bazárok

Újvári Dorottya arról is beszélt, hogy a jótékonykodás és a rászorulók megsegítése az ünnepek előtti időszakban is hangsúlyos szerepet kapott. Mint mondta, ilyenkor számos egyesület – köztük az árvaházak és a Rongyos Egylet – igyekezett megszólítani az adakozó kedvűeket. Gyakoriak voltak a jótékony célú bazárok, ahol a bevételt segélyezésre fordították.

„Az 1900-as évek elejére ugyanakkor a kolozsvári sajtóban is egyre kritikusabb hangvétel jelent meg a karácsonnyal kapcsolatban: több cikk gúnyosan, ironikusan jegyezte meg, hogy az ünnep egyre inkább a vásárlásról szól. Egyes szerzők azt is kifogásolták, hogy a helyi kézműves termékek helyett mind gyakrabban külföldről származó árukat részesítettek előnyben. Éppen ezért a karácsonyi bazárok egyik fontos szerepe az volt, hogy teret adjanak a helyben készült termékeknek, és támogassák a helyi előállítókat” – mutatott rá Újvári Dorottya.

A bazárokon kívül a karácsonyhoz kapcsolódó közösségi események is jelen voltak Kolozsváron a századfordulón. A jótékonysági bazárokat gyakran táncmulatsággal zárták, bár a bálok igazi szezonja inkább a farsangi időszakhoz kötődött. A színházi életben is változás figyelhető meg: az 1870–80-as években karácsonykor a színház általában zárva tartott, nem tartottak előadásokat. A század végére azonban ez megváltozott, és december 24-én, illetve 25-én már ünnepi előadásokat is szerveztek. A 19–20. század fordulóján megjelentek a kifejezetten gyermekeknek szóló produkciók is. A vetített képes előadások, majd később a mozi megjelenésével olyan programokat is kínáltak, amelyek a gyerekeket célozták meg – részben azért, hogy az ünnepi készülődés idejére lefoglalják és szórakoztassák őket.

Régi panaszok: „Nem az ünnepről szól, hanem a vásárlásról”

A művészettörténész rámutatott, a karácsonyi hangulat a városképet tekintve elsősorban a kirakatokban jelent meg. Bár a város egészének ünnepi díszítése kevésbé volt jellemző, az üzletek – különösen a játékokat árusító boltok – karácsonyi kirakatokat rendeztek be. Ezek kapcsán a korabeli sajtóban ugyanakkor kritikus hangok is megszólaltak: egyes vélemények szerint nem volt etikus, hogy a csillogó, látványos kirakatokkal folyamatosan csábítják a gyerekeket, akik aztán csalódást élhettek át, ha nem kapták meg a kinézett ajándékokat.