
2011. november 01., 08:272011. november 01., 08:27
Azt is megkérdezte tőlük, milyen messzire jutottak el a kapcsolatban, mire nyíltan megvallották érzelmeiket – ismertette a Journal of Social Psychology című folyóiratban publikált tanulmányt a The Daily Telegraph on-line kiadása. A vizsgálódás meglepő eredményhez vezetett: az érzelmek terén korábban nyíltabbnak tartott nők, akiket a férfiaknál sokkal romantikusabbnak mutattak az eddigi kutatások, szerelmi téren jóval körülményesebbnek bizonyultak a férfiaknál.
A felmérés szerint míg a férfiak néhány hét alatt szerelembe estek, a nőknél ez hónapokig tartott. Ráadásul háromszor annyi férfi mondta ki elsőként, hogy „szeretlek”, mint ahány nő. A professzor szerint ez arra utal, hogy a nők pragmatikusabbá váltak a szerelemmel kapcsolatban, mint azt a társadalom gondolja róluk.
A kutatásból ugyanakkor az is kiderült, hogy a férfiak már néhány hét kapcsolat után elérkezettnek látták az időt a testi szerelemre, míg a legtöbb nő inkább várni akart ezzel pár hónapot. „Lehet azzal érvelni, hogy a férfiak azért esnek gyorsabban szerelembe, és vallják ezt meg elsőként, mert ez abból fakad, hogy egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a szexuális vágy közé. Ám a kutatások azt mutatták, hogy a szenvedélyes szerelem és a szexuális vágy teljesen más mechanizmusok” – emlékeztetett Harrison.
„Minden férfi más, és nincs olyan, hogy tipikus férfi” – jegyezte meg Gary Wood brit szociálpszichológus. Hozzáfűzte, a brit férfiak az utóbbi ötven évben drámaian megváltoztak, és a fiatalabbak inkább hajlandóak az érzelmeik kifejezésére.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.