
Kémfotókon fedezték fel a régészek az ókori Róma legkeletibb védőfalát, amely a mai Románia területén futott és hatvan kilométer hosszú volt.
2013. szeptember 10., 16:302013. szeptember 10., 16:30
A védőfal eddig nem ismert darabját, az i.sz. 2. században épült fal nyomait a Glasgow és az Exeter Egyetem kutatói a Duna és a Fekete-tenger között találták meg. Az építmény egykor három méter magas és 8 méter széles volt, és legalább 32 őrtoronyből figyelték az ellenséget. A fal a mesterséges limesépítmények legkeletibb példájának mondható a Római Birodalom területén.
A régészek véleménye szerint ugyanabból a célból épülhetett, mint az eddigi leghíresebb mesterséges római limes, az angliai Hadrianus fala: azaz hogy védje a határt, és felfogja a betöréseket. A feltárt falszakasz valójában három különböző falból áll, amelyek nem egy időben épültek. Az egyikről már tudtak a kutatók, azonban építését mostanáig tévesen a Bizánci Birodalommal kapcsolták össze.
Becslések szerint eddig az Egyesült Királyság területén lévő régészeti helyszínek 50 százalékát a levegőből fedezték fel, más országok azonban még nem nagyon álltak rá erre a hatékonyabb és több eredménnyel kecsegtető módszerre. „A katonaság által, akár fél évszázaddal ezelőtt készített fotók nagyban segíthetik a régészek munkáját, óriási előnyt jelentenek elveszett örökségünk felkutatásánál\" – mondta Ioana Oltean, az Exeter Egyetem docense.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!