Hirdetés

Rendőrökre támadtak az ellentüntetők a budapesti melegfelvonulás után

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Különösebb rendbontás nélkül ért véget a melegfelvonulás szombaton, Budapesten, a rendezvény után azonban az ellentüntetők rátámadtak a rendőrökre. Szombat éjfélig 43 személyt állítottak elő a rendőrök hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt.

MTI

Hírösszefoglaló

2009. szeptember 06., 13:002009. szeptember 06., 13:00

A budapesti meleg méltóság menetén mintegy ezerötszáz ember vett részt, a menet délután 3 óra előtt indult el a Hősök teréről a fémkordonokkal teljesen lezárt Andrássy úton, rohamrendőrök gyűrűjében az Erzsébet térre. A menet élén egy majd hatvanméteres szivárványszínű zászlót vittek, a menet felett rendőrségi helikopter körözött.

A felvonuláson több ismert politikus és közéleti személyiség is megjelent, mint például Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége, Eörsi Mátyás (SZDSZ) országgyűlési képviselő, Bauer Tamás volt szabaddemokrata képviselő, Kende Péter író és Léderer András, az SZDSZ Új Generációjának volt elnöke. A menetben képviseltette magát az Amnesty International, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom, a Demokratikus Charta, illetve több jogvédő és civil szervezet. Néhány ellentüntető szidalmazta Gyurcsány Ferencet, aki az újságírók kérdéseire mindössze annyit mondott, hogy az emberi jogok melletti kiállás valamennyi állampolgár kötelessége.

A kis földalatti teljes vonalát lezárták a felvonulás idejére, és jelentős forgalomkorlátozások voltak az V., VI. és a VII. kerületben. Az Andrássy útba futó mellékutcákban civil ruhás rendőrök és teljes védőfelszerelést viselő rohamrendőrök igazoltattak.

A menetet többször próbálták megzavarni, de a támadók mindig a rendőrökbe ütköztek.
A rendzavarók párhuzamosan haladtak a meleg méltóság menetével a Deák tér felé és folyamatosan gyalázták a felvonulókat. A Teréz körút és az Aradi utca találkozásánál mintegy 250-300 rendzavaró ledöntötte felvonulás biztosítására felállított kordont, de a rendőrök gyorsan újraállították az ideiglenes fémkerítést.

A felvonulók délután négy óra előtt érkeztek meg az Erzsébet térre, a Bazilika tövénél a kordon túloldalán 100 fős tömeg fütyült és gyalázta a menetben haladókat. A résztvevők szervezett formában tudták elhagyni az Erzsébet teret: csak a melegfelvonulás résztvevőit engedték le a Deák téri metróállomásra, ahonnan külön metrószerelvények szállították el őket, egy ideig a menetrend szerint közlekedő metrószerelvények nem állnak meg a Deák téren.

A Városháza parknál mintegy 500 rendzavaró gyűlt össze és rátámadtak a rendőrökre, amikor a rendőrök egyike, egy rendőrnő elesett. A rendőrök gumibotokkal, könnygázzal szálltak szembe a támadókkal, majd az Astoria irányába kezdték kiszorítani a tömeget a Károly körúton. A rendzavarók köveket és üvegeket dobáltak, többen sállal takarták el arcukat és sok volt köztük a kopaszra nyírt fiatal.

Délután fél öt körül a rendőrök ismét megpróbálták a Deák tér közeléből kiszorítani azokat a rendzavarókat, akik a Károly körút mellékutcáiból szivárogtak vissza a térre. A rendőrök sorfallal szorították az Astoria irányába a mintegy 300-400 fős tömeget. A rendzavarók közül a rendőrség két embert kiemelt, a tömegből csúzlival lőtték, kövekkel és sörösüvegekkel dobálták a rendőröket.

A Deák tér és a Bárczy István utca találkozásánál felsorakozott rendőrsorfal előtt alig egy méterrel a szombat esti Magyarország-Svédország labdarúgó mérkőzésre érkezett, kék-sárga mezt és sálat viselő svéd szurkolók kis csoportja békésen sörözött. A környéken nagyon sok svéd szurkolót lehetett látni, akik vélhetően városnézés közben találkoztak össze a meleg méltóság menetével és a felvonulókat biztosító rendőrökkel.

A rendőrség nem sokkal délután 5 óra előtt elbontotta a kordont a Deák tér és a Károly körút találkozásánál, ahol hamarosan megindulhatott a forgalom. Ezzel egy időben a rendőrök buszra szállnak és elhagyták a Deák teret, mindössze tucatnyi rohamrendőr maradt a Városháza park és a Deák tér környékén.

A rendőrség 43 személyt állított elő szombat éjfélig, ellenük hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt indul eljárás; két rendőr könnyebben megsérült – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya az MTI-vel.

A BRFK közlése szerint az Andrássy úton vonulókat nem érte támadás, azonban a Deák tér, Városháza park és az Astoria közelében több esetben „ellenséges érzelmű tömeg gyülekezett, amely intenzíven támadta a rendőröket”, különféle tárgyakkal dobálták őket, ezért több személyt előállítottak hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt. A délután folyamán két rendőr könnyebben megsérült.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés