
A rendőrségtől kért védelmet Mihai Dumbroveanu gyilkosa, Raul Zetocha, aki attól tart, hogy a nagyváradi alvilágban ismert áldozatának hozzátartozói bosszút állnak rajta.
2013. december 04., 21:322013. december 04., 21:32
A mobiltelefonokkal kereskedő 24 éves Zetocha (képünkön) hétfő este késelte halálra a helyiek által csak Mişi néven ismert Dumbroveanut, miután az egy símaszkkal a fején betörte a tettes utcán parkoló gépkocsijának ablakát. A 36 éves áldozat a hírek szerint elszaladt, de Zetocha – aki az esetkor barátnőjével épp az autóban ült – utolérte, és a dulakodás során 15-ször szúrta meg a börtönviselt férfit.
Dumbroveanu ellen korábban már több bűnvádi eljárás is indult fegyveres rablás és támadás miatt, 15 évre el is ítélték, amiért 1999-ben Cornel Varga Leonnal együtt felgyújtotta az Arta Crişana társaság egyik konfekcióműhelyét, és egy lopott vadászpuskával lelőtték az épület őrét. Börtönbüntetéséből 12 évet töltött le.
Zetocha – aki tettéért saját, azóta már törölt Facebook-oldalán kért elnézést, és adott némi magyarázatot – autólopások gyanúsítottjaként került korábban a rendőrség látókörébe, ám ezeket végül nem bizonyították rá.
Az ügyészség az elkövetkező napokban dönt arról, hogy milyen formában emel vádat ellene, addig azonban szabadon engedték, mert a hatóságok szerint az áldozat provokálta ki a tragédiát, és az internetes vallomást is enyhítő körülménynek tartják. Ezzel a kriminál-pszichológus vitatkozik, szerinte ugyanis ilyen brutalitással nem lehet önvédelemből reagálni.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!