
A Moszkva kávézóban szinte minden héten legalább két koncert volt, s most egy teljes fél év kimaradt
Fotó: Nándor Juhász
A járványügyi intézkedések főként anyagilag viselik meg a koncertszervező ügynökségeket, kávézótulajdonosokat. Kolozsvári és nagyváradi programszervezők beszélnek lapunknak veszteségről, újratervezésről, jövőbeni kilátásról.
2020. május 02., 07:542020. május 02., 07:54
A lemondott események és a fő bevételi forrás teljes megszűnése tekintetében rosszul érintették a járványügyi korlátozások a kolozsvári székhelyű Stairway Booking koncertszervező ügynökséget. Halmen József menedzser szerint a legrosszabb az egészben talán az volt, hogy nagyon hirtelen történt minden, és egyik napról a másikra sok ember elveszítette a munkáját, többek között a zeneiparban.
„Szerencsére a cégnél mindenkinek van még más bevételi forrása emellett, ez valamivel megkönnyíti a helyzetet” – részletezte a Krónikának az ügynökség egyik alapító tagja.
Kifejtette, több koncertet lemondtak vagy elnapoltak, mivel még egyáltalán nem lehet tudni, hogy mikor nyithatnak ki újból a klubok, vagy hogy egyáltalán mikor lehet újra eseményt szervezni. „A legtöbb partnerünk ugyanabban a hajóban evez, mint mi, így elég könnyen sikerült megállapodni abban, hogy egyelőre várunk, és amint tudunk valami konkrétabbat akkor megtesszük a megfelelő lépéseket. A korlátozás egyelőre főként a tavaszi koncerteket érinti, ezt nagyon fontos megjegyezni” – hangsúlyozta Halmen József. Hozzátette,
Néhány fesztiválrendező őszre vagy 1-2 hónappal halasztotta az eseményt, és reméli, hogy kedvezően változik majd a helyzet.

Számos kérdés övezi a nyárra tervezett, ezreket vonzó szórakoztató rendezvényeket, fesztiválokat. Ha augusztusban nem tarthatják meg, idén elmarad a Kolozsvári Magyar Napok, de több helyen városnapokat sem tartanak.
„Nagyon sok munkával jár az, hogy minden meghívott fellépővel új időpontot egyeztess, és ez csak a booking része az eseményeknek, ezért nagyon kockázatos lehet egy nagy fesztivál esetén új dátumot rögzíteni konkrét információk birtoklása nélkül. Én nem igazán hiszek abban, hogy idén lesz bármilyen fesztivál. A jelenlegi körülmények között mindenképpen a biztonság a legfontosabb” – mutatott rá a Stairway Booking vezetője, aki szerint a járvány okozta veszteségeket két részre kell osztani. Az egyik rész a konkrét kiadásokkal kapcsolatos, ahol esetükben nem beszélhetünk óriási hiányról, ugyanis az események nem történnek meg, viszont a másik oldal a kimaradt bevétel, ami kemény veszteségeket okoz az egész iparnak és egyben a kolozsvári cégnek is.
Halmen József arról is beszámolt lapunknak, hogy a pályázati kiírásokat kezelő szervezetek is tisztában vannak a helyzettel, így a pénzek visszafizetésének a problémájával is. Kifejtette, számos pályázat vonatkozásában módosultak a megvalósítási időszakok, valamint módosítási kérelmeket kell leadni az új tervek közlése érdekében. „Ezek a források felhasználhatóak lesznek majd, ha a világ visszaáll egy normálisabb kerékvágásba” – mondta a menedzser.
Fotó: Bereczky Zsolt/Facebook - Érted
A járványügyi óvintézkedések hasonló nehézségek elé állították a nagyváradi Moszkva kávézó működtetőit is. Cefan Kinga Klára programszervező szerint tekintve, hogy a rendezvényeket szüntették be először, nagy a valószínűséggel ezeket fogják engedélyezni legkésőbb.
– részletezte lapunknak a programtervező. Hozzátette, ők leginkább lemondták az eseményeket, mert nem lehet előre tudni azt sem, hogy mi lesz ősztől. „A tervek szerint elköltözik a kávézó, mert valamikor elkezdik a Sonnenfeld-palota felújítását. Az egyeztetések ennek kapcsán most tavasszal kezdődtek volna el, viszont a járványügyi korlátozások miatt ez is csúszott, s nemigen mertünk halasztani emiatt” – mutatott rá a programkoordinátor.
Arról is beszámolt, hogy Nagyvárad egyedüli magyar alternatív zenei kulturális központjaként elég nagy veszteséggel jár ez az időszak számukra. „Bár a kávézó működik, nyilván kevésbé jövedelmező, mint a koncertek. Nekünk a rendezvények voltak a prioritások. Szinte minden héten legalább két koncertünk volt, s most konkrétan egy teljes fél évünk kimaradt” – részletezte a pénzügyi gondokat Cefan Kinga Klára. Hozzátette, a pályázati pénzeket ők is felhasználhatnák ősszel, viszont a költözés miatt nem mertek erre az időszakra koncerteket ütemezni.
Az embereknek szüksége van a közösségre, találkozásra
Mostis Gergő kultúraszervező megkeresésünkre elmondta, hogy ebben az iparágban eleve van jó néhány bekalkulált rizikó, főként ami a szabadtéri rendezvényeket illeti. Nagyon sokszor kell helyben megoldani problémákat, gyorsan kitalálni megoldásokat, alkalmazkodni a körülményekhez, beszállítókhoz. A kolozsvári Planetarium kávézó és közösségi tér tulajdonosa szerint ilyen értelemben egy rendezvényszervező vállalkozói „immunitása” elég magas.
– mutatott rá a programszervező. Hozzátette, ők semmit nem mondtak le, mindent átütemeztek. Úgy véli, a hangulati, lelki immunitásunkat is erősítjük azzal, ha hinni akarjuk, hogy az élet visszatér majd a rendes kerékvágásba. „Én a legelső közösségi teret és kávézómat 2009-ben, a gazdasági válság kellős közepén nyitottam. Semmit nem éreztünk a válságból, annyira látszott, hogy az embereknek szüksége van a közösségre, az együttlétre, a társadalmi kapcsolatokra” – részletezte a kincses városi Planetarium Kids családi központ létrehozója.
Fotó: Facebook/Atelier Cafe
Mostis Gergő szerint úgy tűnik, kétféle járvánnyal is küzdünk párhuzamosan: egyik a vírus, a másik a félelem. „A romániai adatok is világosan mutatják, hogy a vírus a lakosság 0,1 százalékát érinti, mégis mindenkiben ott van a félelem. Megjósolhatatlan, hogy a szigorítások feloldása után visszatér-e az élet városainkba, köztereinkre. Én bizakodó vagyok. A félelem is egy zsarnok, ami ellen tudatosan harcolni kell” – hangsúlyozta a kultúraszervező, aki szerint ez az időszak hatalmas veszteséggel jár, ugyanis egyáltalán nincs bevétel, kiadások viszont továbbra is vannak.
– mondta a kávézóvezető. Hozzátette, épp a napokban vált volna elérhetővé egy kedvezményes állami kölcsön lehetősége. A kolozsvári vállalkozó azonban hiába hívott fel eddig két bankot is, hogy érdeklődjön a lehetőségekről. „Csodák csodája, mind az OTP Bank, mind a Transilvania Bank úgy döntött, hogy nem nyújt kölcsönt a vendéglátóiparnak. Túl rizikós. Hát ekkora a baj. Társadalmi felelősségvállalás? Ugyan már” – osztotta meg tapasztalatait Mostis Gergő.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!