
A tavalyi szerencsétlenségben oldalára dőlt Costa Concordiát sikerült felemelni a hajótestet eddig tartó sziklákról, azonban továbbra sem tudják, pontosan mikor sikerül egyenesbe hozni az óceánjáró roncsát - hangzott el a helyszínen hétfőn.
2013. szeptember 16., 17:152013. szeptember 16., 17:15
A Costa Concordia reggel kezdett mozgatása ütemezés szerint halad, eddig minden problémamentes, környezetszennyezés nem történt - mondta Franco Gabrielli, az olasz polgári védelem vezetője a Giglio szigetén tartott tájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a tengerbe veszett - eltűntként kezelt - két áldozat holttestét eddig nem találták meg. Sergio Girotto, a műveletért felelős olasz Micoperi cég mérnök menedzsere hozzátette, hogy az óceánjáró kilenc órakor megkezdődött felegyenesítése után három órával már 3 foknyit sikerült megmozdítani a Costa Concordiát. Összesen 65 foknyit terveznek emelni a megdőlt hajón.
Déli tizenkettő körül az óceánjárót sikerült felemelni a testet tartó sziklákról. Girotto elmondta, azt hitték, hogy a sziklákról való leválasztást jellegzetes moraj kíséri majd, de semmi ilyet nem lehetett hallani. Hozzátette, hogy a hajónak a vízben levő jobb oldala jelentős torzulást mutat a húsz hónap óta ránehezedő súly miatt. A munkálatok során eddig két méternyit emelkedett ki a tengerből a Costa Concordia eddig víz alatt levő része. Az emelkedő hajótest barnás-zöldes elszíneződést mutat a rozsda és a vízinövények miatt. Girotto hangsúlyozta, hogy összesen 21 méterrel kell megemelni az oldalára dőlt Costa Concordiát ahhoz, hogy egyenesbe tudják hozni.
A tájékoztató előtt Massimo Luschi, a műveletet felügyelő környezetvédelmi obszervatórium tagja elmondta: óránként vesznek vízmintát a hajó közelében, ettől száz méterre és a nyílt tengeren. Eddig nem mutatkoztak veszélyes környezetszennyezési szintek. Maria Sargentini, az obszervatórium elnöke hozzátette, hogy a sziklák, melyeknek a Costa Concordia tavaly januárban nekiütközött, 70 méteres léket vágtak a hajó jobb oldalán. Az óceánjáró megtelt vízzel: ennek mennyiségét 236 ezer köbméterre becsülik, amelyből 80 ezer köbméter várhatóan kiömlik a hajó egyenesbe állítása alatt.
A műszaki szakértők beszámolója szerint a hajó mozgatása három fázisból áll. Az első során emelték fel a hajót a sziklákról. Amikor a hajó már húsz fokos szögben megemelkedik, a Costa Concordia víz feletti oldalára rögzített tartályok elérik a tengerszintet, és automatikusan megtelnek vízzel. Így lassítják és egyensúlyozzák a hajótest dőlését. A harmadik fázis az lesz, amikor a Costa Concordia \"ráül\" az alatta harminc méter mélységben épített talapzatra.
Emlékeztettek, hogy az angol alapján parbucklingnak is nevezett felhúzótechnikát nem először alkalmazták. A Pearl Harbour kikötőjében az 1941-es japán támadásban oldalára dőlt USS Oklahoma amerikai hadihajót 1943-ban ugyanígy állították fel. Akkor a művelet egy évig tartott.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.
Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
szóljon hozzá!