
2010. március 25., 10:442010. március 25., 10:44
„Az első animált karakterek egyikeként Popeye a legfeledhetetlenebb rajzfilmikonná vált, és kitörölhetetlenül kötődik az animáció fejlődéséhez” – nyilatkozta a Sony animációs stúdiójának elnöke. A Sony felkarolta a produkciót, csapatuk a Hupikék törpikéket is 3D-s technikával akarja a filmvászonra varázsolni. A számítógépes animációval készülő Popeye produceri feladatait Avi Aradra bízták, aki korábban a Pókember-filmeken dolgozott a stúdióval.
A forgatókönyvre Mike Jones kaphat megbízást, aki a hollywoodi szaklapnak „rendíthetetlen Popeye-rajongóként” írta le magát, és mint mondta: „a bandzsító tengerész” nem csak egy új generációnak mutatkozhat be, azok is felfedezhetik ismét, akik a történetein nőttek fel. Az Elzie Crisler Segar által megteremtett Popeye először 1929-ben tűnt fel egy akkor már évek óta futó képregényben, ám mellékfigurából hamarosan főszereplővé nőtte ki magát. A spenótevő hősből később rajzfilmsztár lett. Húsz évvel ezelőtt Robin Williams személyesítette meg a filmvásznon egy Robert Altman rendezte játékfilmben.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.