Hirdetés

Polgármester a párnacsatában

"Adtam és kaptam is, védekeztem, támadtam. Nem tudtam a meglepetésrendezvényről, hirtelen egy narancssárga párnát kaptam a kezembe, és nem utasítottam el a lehetőséget, hogy részt vegyek az egyetemisták párnacsatájában" – mondta el a "háborút" követően Emil Boc, Kolozsvár polgármestere pénteken este, az év leghosszabb napján a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt.

Hírösszefoglaló

2013. június 23., 16:292013. június 23., 16:29

2013. június 23., 16:302013. június 23., 16:30

A nem mindennapi, a kincses város magyar fiataljai által is szervezett  párnacsatára a Kolozsvár Sosem Alszik elnevezésű, a Kolozsvár, Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 projekt első felvezető rendezvényén került sor. A csatában részt vett többek közt a 25 éves Geréd Imre, a legfiatalabb helyi tanácsos is. Mint Boc fogalmazott, a párnaháború az ő diákkorában is divatos volt, így szívesen emlékszik a benlakásban vívott csatákra, és örül annak, hogy a mai fiatalok is ismerik a régi diákhagyományt.

Az Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 címre készülő városban tucatnyi helyszínen rendeztek párhuzamosan programokat. A péntektől szombat estig rendezvény szervezői civil- és diákszervezetek bevonásával elsősorban a kolozsvári fiatalságot szólították meg. 24 órán át folyamatosan változatos programokkal várták a kalandra vágyókat, a céljuk pedig az, hogy az év legrövidebb éjszakáján ébren, pezsgésben tartsák a várost. A kezdeményezéshez csatlakoztak többek között a Bonchidai kastélyban megszervezett Electric Castel Festival, valamint a Sétatéri parkban megszervezett Jazz in the Park rendezvény szervezői.

A városi tanács is rendkívüli ülést tartott péntek éjjel, melyen kizárólag ifjúsági témájú terveket, kezdeményezéseket vitattak meg. A magyar szervezetek közül például a Kolozsvári Magyar Diákszövetség csatlakozott a projekthez, ők többek között játékestet, fotókiállítást szerveztek a Heltai és a Hig Life kávézóban és kosárlabda-maratont a Babeş Parkban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés