2012. március 22., 08:352012. március 22., 08:35
Váradi János főszervező csaknem 13 ezer látogatóra számít a hatezer négyzetméteres kiállítási felületen, ahol 16 ország több mint száz beszállítója mutatja be termékeit, szolgáltatásait. A GastroPan kiállítás ugyanakkor igazi ötletforrás. A látogatók részt vehetnek neves hazai és magyarországi mesterszakácsok, pék- és cukrászmesterek által tartott élő bemutatókon. Élőben követhetik, miként készül a marcipánfigura, a mézeskalács vagy a grillázsköltemény.
A helyszínen való főzés, új sütőipari termékek előállítása, hidegtálak készítése, gyümölcs- és zöldségfaragás, csokoládé- és karamell- szobrászat csak néhány „ínyencség” azok közül, amit a szervezők ígérnek. A program szerint Marosvásárhelyre látogat Erdős Hanna többszörös olimpia bajnok cukrász és Kovács János, a Culinary World Cup bronzérmese, a 2011-es Év Cukrásza Magyarországon.
A kiállítás első napja a pékszakmáé lesz, ekkor rendezik meg az Év Kenyere című versenyt, ahol az ország legjobb szakemberei mérik össze tudásukat. Ugyanakkor helyszíni sütés és kóstoltatás színesíti és ízesíti a programot. A szombati nap a cukrászszakma bemutatkozásáról szól, a mesterek versengenek az Év Fagylaltja és az Év Tortája díjak elnyeréséért. Vasárnap a gasztronómiáé lesz a főszerep, ekkor kerül megrendezésre a GastroPan Hidegtál-kupa, ahol a szervezők beharangozója szerint ínycsiklandozó ízek és művészi terítékek uralják majd a hatalmas kiállítótermet.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.