
2010. április 19., 08:512010. április 19., 08:51
A román–magyar határ mentén fekvő fürdőváros immár 11. alkalommal adott otthont a nemzetközi versenynek, amelyre idén kilenc országból 851 pálinka, illetve gyümölcspárlat mintáját nevezték be. Erdélyből 78 versenypálinka vett részt a külföldi, nem kereskedelmi célú pálinkafőzők kategóriájában, a vajdasági országgyőztes egy ágyas vilmoskörtepárlat lett.
A szombati megmérettetésen – amelynek keretében hagyományos módon felvonultak a pálinka- és borlovagrendek – Irsai Olivér (Brill Pálinkaház) szőlőpálinkáját választották az ítészek Magyarország 2010. évi legjobb pálinkájának. Lovász Sándortól, a világ legnagyobb pálinkás rendezvényének titulált verseny ötletgazdájától megtudtuk, a győztes párlatot elhelyezik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pálinkásvitrinében, mint nemzeti kincset. Horváth Lajos, az Erdélyből beküldött versenypálinkák bajnokának debreceni tulajdonosa a Krónikának elmondta: székelykeresztúri és nagyváradi cégeivel hosszú ideje egy hegyközszentimrei borásszal főzet pálinkát, és a tölgyfahordóban érlelt furmint-hárslevelű törkölypárlat most elnyerte a zsűri tetszését. A pálinkaverseny keretében szombaton este ismét több ezer ember koccintott egyszerre a gyulai vár tövében a hungarikumnak számító itallal, megválasztották a magyar pálinka szépét is, emellett böllérnapot és főzőversenyt is rendeztek a viharsarki városban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.