
Fotó: Barabás Ákos
Nagy volt a sürgés-forgás a hétvégén Parajdon a 21. nemzetközi töltöttkáposzta-fesztiválon, ahol nemcsak a huszonhárom, felnőttekből álló csapat tagjai, hanem a gyerekszakácsok is összemérhették ügyességüket fakanálforgatásban.
2016. szeptember 25., 15:242016. szeptember 25., 15:24
Tizenegy gyerekcsapat vett részt a kicsik főzőversenyén, a legfiatalabbak elsősök voltak, a legidősebbek tizenkettedikesek. Noha a főzésbe a szülők és a tanárok is besegítettek, mindenkinek akadt bőven tennivalója a fazék körül, az ifjak igyekezetét pedig díjakkal ismerték el a szervezők.
Bár a háziasszonyok és a séfek nem árulják el sosem a pontos receptet, amellyel bűvöletbe ejtik a vendégeiket, a főzőversenyek zsűritagjaival, a versenyzőkkel beszélgetve kiderült, a jó töltelékek elkészítéséhez nélkülözhetetlen a barátság és a jó hangulat. Bizonyította ezt az Egy nemzet, három ország elnevezésű csapat is, amelynek tagjai korábban rendszeresen külön-külön vettek részt a fesztiválon, ezúttal azonban együtt neveztek be az udvarhelyszéki, hódmezővásárhelyi és zentai főzők a barátság jegyében.
A közös csapatban három különböző módon készítették a töltött káposztát, mindenki a saját szokása szerint, így senki nem szólt bele a másik dolgába – magyarázta a csapat udvarhelyszéki tagja, Kelemen Magdolna. Mint kiderült, a nem székelyek által készített receptekből hiányzik a csombor és a kapor, de a csomagolás is más. Például Hódmezővásárhelyen egyáltalán nem tesznek hagymát a töltelékbe, hanem az összerakásnál helyezik el a hagymát, fokhagymát, babérlevelet, pirospaprikát – derült ki a szakácsnők beszélgetéséből.
A varrottasokkal, káposztafejekkel és őszi terméssel kidíszített sátrak alatt akadt olyan csapat is, amely szemrevaló épített motor mellett főzte az üstben a töltött káposztát. Romulus Puia főszakács elmondta, a csapat a marosvásárhelyi Maris Fest szervezőiből verbuválódott, valamint a Moto TGM egyesület tagjaiból. Mint elmondta, a motorosok rendezvényeinek specialitása általában a gulyás, ám ők a hal elkészítéséhez és a töltöttkáposztához is értenek.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!