
Gyulafehérvár az első romániai municípium, amely egy civil szervezet kezdeményezését átvéve teherszállító tricikliken gyűjtet össze és igyekszik újra felhasználni minél több papírhulladékot úgy, hogy közben hátrányos helyzetűeket foglalkoztat.
2015. március 16., 16:452015. március 16., 16:45
A város polgármesteri hivatala már megvásárolt két teherszállító háromkerekűt, hogy elindíthassa hulladékgyűjtő kampányát – írta a Green-report.ro.
Az Újrahasznosítunk triciklivel (Reciclăm cu tricicleta) elnevezésű kampány keretében a hátrányos helyzetűek végigkerekeznek a városon és összegyűjtik a fölösleges papírt. A kampány, amelyet a tavasz folyamán indítanak el, tudatosítani szándékszik a lakosokban a szelektív hulladékgyűjtés és az ökoközlekedés fontosságát. A kezdeményezéssel arra ösztönzik a helyi közintézményeket és magánvállalatokat, hogy újrahasznosítsák a papír- és kartonhulladékot.
„Azt szeretnénk elérni a projekttel, hogy zöld várossá váljon Gyulafehérvár” – mondta Ioana Baba, a program irányítója. A polgármesteri hivatal a helyi köztisztasági vállalattal is egyezséget kötne, hogy utóbbi is bekapcsolódjon az újrahasznosító kampányba. Hosszú távon az üveg- és műanyaghulladékot is hasonló módszerekkel igyekeznének összegyűjteni.
A gyulafehérvári kezdeményezés a ViitorPlus egyesület „Recicleta” elnevezésű projektéből merített, amely néhány éve kezdte összegyűjteni a kisebb mennyiségű papírhulladékot úgy, hogy közben hátrányos helyzetűeket foglalkoztat. Ezidáig nyolc személynek biztosítottak megélhetést, és több mint 230 ezer kilogramm papírt gyűjtöttek össze.
A Green-report.ro honlap szerint egy tonnányi papír újrahasznosításával 15 fát mentenek meg a kivágástól, és a régi papírból 70 százalékkal kevesebb energiával lehet újat gyártani, mint a hagyományos módszerrel. A gyulafehérvári önkormányzat tulajdonkezelő igazgatóságának felmérése szerint tavaly 31 tonna papír-, mintegy fél tonna üveg- és 25 tonna műanyaghulladékot gyűjtöttek össze szelektíven.
Az „Újrahasznosítsunk triciklivel” másik fő szempontja, hogy az ökoközlekedésre összpontosít. A városban összesen 20 kilométernyi biciklisávon haladhatnak a kerékpárosok – ezt ki szeretnék bővíteni, hogy a tömbháznegyedekben is karikázhassanak az ökoközlekedést előnyben részesítők.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!