Hirdetés

Ötre emelkedett a giuleşti-i kórházi tűz halálos áldozatainak száma

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Elhunyt csütörtökre virradóra az egyik csecsemő a hét közül, akiket a bukaresti Grigore Alexandrescu- gyerekkórházban kezelnek a giuleşti-i szülészet intenzív osztályán hétfőn este keletkezett tűz miatt, egy másik csecsemő állapota pedig válságosra fordult.

Krónika

2010. augusztus 19., 10:532010. augusztus 19., 10:53

A kigyulladt intenzív osztályon megsebesült nyolc újszülöttet az Alexandrescu kórházba szállították, egy közülük kedden halt bele sérüléseibe, az ötödik haláleset csütörtökre virradóra történt. Három csecsemő még hétfőn este meghalt füstmérgezésben, illetve oxigénhiány miatt.

Raluca Alexandrescu, a kórház szóvivője szerint a csütörtökre virradóra meghalt csecsemő nagyon súlyos állapotban volt, gépek segítségével lélegzett, testének 70 százalékát égési sebek borították, és felső légútjai is megégtek a giuleşti-i tűzben.

A szóvivő szerint a hat életben levő csecsemő közül az egyik állapota rosszabbodott az utóbbi 24 órában, ő is gépek segítségével lélegzik. A csütörtökre virradóra elhunyt kisbaba szüleit hétfőn tévesen úgy tájékoztatták, hogy gyerekük belehalt sérüléseibe. A szülők a Grigore Alexandrescu-gyerekkórházba siettek, hogy megtudják, mi történt.

Ott találkoztak a kórházi lelkésszel, aki arról értesítette őket, hogy az újszülött osztályon van a kisfiú és él, ezt később az orvosok is megerősítették. A kisbaba hétfőn, augusztus 16-án született kis súllyal, és az intenzív osztályra szállították, amely néhány órával később kigyulladt a szakszerűtlenül felszerelt klímaberendezés miatt. A csütörtökre virradóra elhunyt újszülöttet a Grigore Alexandrescu-kórházba való szállítását követően megkeresztelték, így az ortodox egyház szertartása szerint temetik el. 

Traian Băsescu államfő csütörtökön Iaşi-ban úgy nyilatkozott, hogy nem szabad a giuleşti-i tragédiához hasonlóknak megtörténniük, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Mint mondta, reméli, hogy az életben maradt kisbabákat meg lehet menteni. A kormány szerdai ülésén úgy döntött, a tragédia következtében elhunyt csecsemők családja 5000, a sebesülteké 3000 lejes támogatásban részesül.

A Legfelsőbb Bíróság mellett működő ügyészség Marius Iacob által vezetett csapata vizsgálja a tűzeset körülményeit, a főügyészség nyomozást indított gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt. Marius Iacob főügyész csütörtökön sajtótájékoztatón bejelentette, a nyomozás során kiderült, hogy a giuleşti-i szülészet személyzete szakmai mulasztást követett el.

Mint mondta, bizonyos jelekből arra következtetnek, hogy több, a kórházi és a kórházon kívüli alkalmazott is szakmai mulasztást követett el, és elkérték ezen személyek munkaköri leírását. A főügyész úgy nyilatkozott, hogy megvizsgálják a kórház térfigyelő kamerái által készített felvételeket is, valószínűnek tartja, hogy a helyszíni nyomozás pénteken lezárul.

Ekkorra megvizsgálják a tragédia helyszínén, az intenzív osztályon található valamennyi eszközt és berendezést. Iacob kifejtette, összesen 25 személyt hallgattak ki, köztük a kórház alkalmazottait és a szülőket is. Mint ismeretes, a giuleşti-i szülészet intenzív osztályának klímaberendezését szakszerűtlenül szerelték fel, a vezetéktoldás egy fából készült szekrény mögött okozott rövidzárlatot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés