2011. március 25., 08:502011. március 25., 08:50
Az eseményt Valentin Nica, a vegyes kamara elnöke nyitotta meg, ezt követően Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul mondott beszédet. Az ünnepélyes köszöntőket követően Kerekes Sándor, a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezetője ismertette a kamara ötéves tevékenységét, eddigi eredményeit.
Mint rámutatott, Magyarország és Románia között nem kiegyensúlyozott a kereskedelem, míg Romániában
10 ezer magyarországi vállalat befektetése mintegy 600 millió euróra rúg, addig a romániai vállalatok magyarországi beruházása mindössze 1,6 millió eurót tesz ki. Hozzáfűzte: a vegyes kereskedelmi kamara szerepet vállal abban, hogy a romániai vállalkozások számára megkönnyítse a magyarországi beruházásokat. A Krónika kérdésére Kerekes Sándor elmondta: a Romániában befektetett magyarországi tőke nagy része Bukarestbe megy, elsősorban a nagy vállalatok részesítik előnyben a román fővárost, mert itt tudnak nagyobb profitra szert tenni, míg a kis- és közepes vállalkozások a zömmel magyarlakta vidékeket részesítik előnyben. Kerekes előadásában arra is rámutatott, hogy 2010-ben a versenyképességét legjobban növelő állam Szingapúr volt, megelőzve Hongkongot és az Egyesült Amerikai Államokat, ugyanakkor ezen a ranglistán Magyarország a 42., míg Románia az 54. helyet foglalta el.
Mihaela Luţaş, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karának egyetemi tanára A román gazdaság kilátásai európai kontextusban című előadásában szintén az ország versenyképességéről értekezett. Előadásából kiderült: Románia az Európai Unió egy főre eső nemzetiössztermék-átlagától is lényegesen elmarad, a korábban kitűzött inflációs célt az áfaemelés miatt nem lehet tartani. A pénzhígulást ráadásul az élelmiszer, az üzemanyag és a dohány árának emelkedése is növeli. Az egyetemi tanár kifejtette, a megszorító intézkedéseket követően Romániában gyorsabb a munka termelékenységének üteme, mint a bérek növekedése, amely stabilizálja a gazdaságot, ugyanakkor társadalmi kiadásokkal jár. Luţaş közlése szerint Romániának az utóbbi években visszaesett az exportja és importja is, ami által csökkent a romániai gazdaság úgynevezett nyitottsági faktora. Borult ugyanakkor az euró bevezetésének tervezett menetrendje szerint is, a válság előtt kitűzött 2015-ös időpont a szakember nem tartható.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!