
Állami támogatásból és közadakozásból veszi meg a román állam Constantin Brâncuşi A Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló szobrát – jelentette be csütörtökön Vlad Alexandrescu kulturális miniszter.
2016. március 17., 16:162016. március 17., 16:16
A tárcavezető közölte, a román állam megállapodott a kisplasztika tulajdonosaival az alkotás megvásárlásáról. A felek pénteken kezdtek tárgyalásokat a szoborról, amelyért a tulajdonosok eredetileg 20 millió eurót kértek, ezt az állam sokallta. A feleknek végül sikerült alacsonyabb árban megállapodniuk, így a tulajdonosok 11 millió eurót kell kapjanak.
A miniszter elmondta: a román állam ebből 5 millió eurót biztosít, a többi 6 millió eurót országos közadakozásból kell összegyűjteni, amit az állam fog hamarosan meghirdetni. Hozzátette, amennyiben a közadakozás sikeres lesz, az megváltoztathatja a döntéshozók szemléletmódját, hogy több pénzt fordítsanak a kultúrára. „Ez egy világos jelzés lehet arra, hogy az állampolgárok elvárják az államtól, lépjen ki a kulturális finanszírozás esetében évek óta tartó letargiából” – mondta Alexandrescu.
Dacian Cioloş miniszterelnök a közösségi oldalon írt bejegyzésében úgy vélte, hogy a román állam szegény, de Brâncuşi műve esetében „most vagy soha” helyzet állt elő, hiszen ha a román állam nem él elővásárlási jogával, örökre elveszítheti a szobrot, s ezáltal még szegényebbé válna.
Alexandrescu korábban azt mondta, az államnak kötelessége kifizetni legalább az összeg egy részét, hogy Brâncuşi születésének 140. évfordulója alkalmából jóvátegyék az 1950-es években a román kultúra kiemelkedő alakját ért igazságtalanságot, ugyanis az akkori román kommunista hatalom dekadensnek minősítette Brâncuşi művészetét – magyarázta a miniszter.
A modern plasztika egyik meghatározó egyénisége 1876-ban született a Gorj megyei Hobiţán és 1957-ben halt meg Párizsban. Egyik legismertebb műve A végtelen oszlop, amelynek egymás fölött ismétlődő elemei az ember és a világegyetem kapcsolatát fejezik ki.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!