Hirdetés

Örökérvényű sztori ezer szemszögből – a Jézus Krisztus Szupersztár Kolozsváron

Gyanútlan járókelő számára meglepő lehet ezekben a hetekben, ha délután a kolozsvári Farkas utcában arra lesz figyelmes, hogy a Jézus Krisztus Szupersztár rockopera dallamai szűrődnek ki a Báthory István Gimnázium ablakán.

Kiss Előd-Gergely

2014. július 17., 22:372014. július 17., 22:37

Pedig ez csöppet sem véletlen, ugyanis egy lelkes fiatalokból álló csapat néhány szakemberrel kiegészülve fáradtságot nem kímélve épp azon munkálkodik, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon meglepje vele a kincses város közönségét.

A kóruspróba idején érkeztünk az iskolába, elsőként a Pilátus szerepét játszó Fóris-Ferenczi Gáborral beszélgettünk. Elmondta, több mint három hónapja zajlanak próbák, időarányosan egész jól haladnak. „A kórus sokat próbál, sőt a legtöbb dalnak már a mozgáskoreográfiája is készen van, Hajni (Jancsó Hajnal, a darab rendezője) ezzel kel, s ezzel fekszik” – avatott be a kulisszatitkokba a fiatal énekes.

A merész ötlet

Időközben Hary Judit, az előadás zenei vezetője, a Kolozsvári Magyar Opera munkatársa is időt szakított ránk. Elmondta, Jancsó Hajnal már tavaly ősszel megkereste őt az előadás ötletével, ekkor kezdték el közösen tervezni, hogy kivel, hogyan tudnák kivitelezni az ambiciózus tervet.

„A projekt lényege, hogy nem intézményesített keretben zajlik színházban vagy operaházban dolgozó hivatásos előadókkal, hanem amatőr produkció. Ez persze nagyon jól hangzik, de elképesztően merész ötlet egy ekkora műnél, ahol még hivatásos előadókkal is rendkívül nehéz megfelelő szereposztást találni” – ecsetelte. Megtudtuk, három meghallgatást tartottak egyetemeken, iskolákban.

A jelentkezők meglehetősen színes társaságot alkottak, ugyanis volt köztük középiskolás diák, színésznövendék, a munkája mellett énekelgető felnőtt, de akadt köztük teológiát vagy színművészeti főiskolát végzett fiatal vagy csak egyszerűen énekelni szerető ember is. „Éppen ezért nagyon érdekes és színes lett a szereposztás, leszámítva a két címszereplőt, akik országosan elismert rockmusical-énekesek és legalább 10–15 éve űzik ezt a szakmát” – magyarázta Hary Judit.

Jézus, Júdás, Kajafás – a legnehezebb szerepek

A két címszereplő egyébként a Jézust alakító Răzvan Krivach és a Judást játszó Dudu Isabel. Kettejük közül Dudu Isabel bizonyult a visszafogottabbnak, miközben Răzvan vitte a szót. Elmondta, amikor Jancsó Hajnal megkereste, hogy vállalná-e el Jézus szerepét, még az volt az elképzelés, hogy magyar fordításban játsszák el Andrew Lloyd Webber remekművét.

„Nagyon jól értek magyarul, beszélni is beszélem a nyelvet, sőt olvasok is magyarul, sokat néztem a TV Macit gyermekkoromban, de azért szükségem van egy kis „edzésre”, hogy formába hozzam magam” – árulta el a szatmárnémeti származású előadó. Azonnal igent mondott a felkérésre, mert a nyelv nem jelent számára önmagában gondot, hiszen énekelt már magyarul.

„Romániában eddig – legalábbis magas szinten – még nem adták elő a Jézus Krisztus Szupersztárt, ennek elsősorban az az oka, hogy nincs elég szólista, aki elbírna a rendkívül nehéz darabbal, nemcsak az országban, az egész világon” – fejtette ki Răzvan Krivach. Mint részletezte, a legnehezebb a Jézus, Júdás és Kajafás szerepekre megfelelő embert találni.

„Webber kiszúrt az énekesekkel, úgy írta meg a darabot, hogy szinte nélkülözhetetlen a háromoktávos hangterjedelem, hogy el tudd játszani” – magyarázta. Kolozsváron is ezzel a gonddal szembesültek a szereplőválogatáskor. Egyébként úgy döntöttek végül, hogy eredeti angol nyelven játsszák el a rockoperát, ráadásul ő ismerte Dudu Isabelt, akiről tudta, hogy el tudja játszani Júdás szerepét.

Önkéntesek, hivatásos előadók

Jancsó Hajnal, a darab rendezője ki sem látszott a munkából, késő este lett, mire vele is szót tudtunk váltani. Kérdésünkre elmondta, amellett, hogy kulturális intézményen kívül még senki nem vágott bele hasonló projektbe, azért épp a Jézus Krisztus Szupersztárra esett a választása, mert a darab témája a mai napig aktuális.

„Az tetszik benne, hogy más szemszögből mutatja be a történelmi eseményeket, ez arra sarkall, hogy még ezer más szemszögből nézzük meg ugyanazt a történetet” – magyarázta. Az előadást teljesen önkéntességi alapon szervezik, körülbelül 70 fős stábbal dolgoznak. A csapat nyolcvan százaléka huszonéves fiatal, ezért kellett hivatásos előadókat is bevonni a produkcióba. Az előadást augusztus 20-án este 19 órakor láthatja a közönség a Diákművelődési Házban.

A belépés díjtalan, ugyanakkor természetesen költsége is van. Tamás Csilla, a projekt gazdasági részének vezetője elmondta: több mint ötezer euróba kerül a produkciót tető alá hozni. A Bethlen Gábor Alapítvány és a Communitas Alapítvány is támogatja a rendezvényt, a végső sikerhez ugyanakkor még további támogatókra van szükségük. Az előadásról szóló információk a jne.ro/jesus-christ-superstar honlapon, illetve a Jancsó Noémi Egyesület Facebook-oldalán olvashatóak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés