2011. december 29., 14:442011. december 29., 14:44
Addig utazzatok a metrón, amíg össze nem nyomnak! – adta hírül a milánói sajtó a közlekedési újdonságot.
Az egyes számmal jelölt és a városközponton áthaladó metróvonal öt állomásán kísérleti jelleggel alkalmazzák a „bedobóembereket”. Olaszul ezt a nevet kapta az az összesen harminc ellenőr, akinek feladata a reggeli és délutáni csúcsforgalomban a „közlekedési káosz enyhítése az utasok minél gyorsabb le- és felszállásának segítésével” – közölte a milánói közlekedési vállalat (ATM).
Az olasz nyomóemberek nem viselnek fehér kesztyűt mint japán kollégáik, de munkájuk pontosan ugyanaz lesz. Reggel nyolc és tíz óra között, valamint délután fél öttől hét óráig tuszkolják be az utasokat a metrókocsikba. Munkába állításukat az indokolta, hogy az újévtől a gépjárműveknek fizetős lesz a városközpontba való behajtás és ezért a metróval utazók számának jelentős növekedése várható.
Az ATM sűrűbbé teszi a járatokat, de ha az utasok nem igyekeznek a le- és felszállással és nem nyomulnak be elegen a kocsikba, túl nagy lesz a tömeg a peronokon. Ezen fognak a nyomóemberek segíteni.
Az 1964-től működő milánói metrónak most épül a negyedik és ötödik vonala. A metróhálózat 75 kilométer hosszú 88 állomással, napi félmillió utassal.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.