
Fotó: Szabadi Péter
Színes, szórakoztató programokkal várják a kicsiket Erdély- és Partium-szerte a hétvégi gyereknapon. Kolozsváron szombaton egész nap a gyereknapot ünneplik az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében.
2014. május 29., 20:072014. május 29., 20:07
Többek közt a nagy sikerű Valahol Európában musical (képünkön) Ö gyerek- és felnőtt szereplőivel találkozhatnak az érdeklődők, de lesznek szabadtéri játékok, táncház is a Kolozsvári Rádió cifra palotájában. Megtekinthető A boldog herceg bábelőadás, szerveznek sportjátékokat, „csiribiri tornát”, és fellép a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes a Báthory-iskola kisépületében.
Katonai lovasélet-ismertető Háromszéken
Háromszéken többek közt a katonai lovaséletet ismertetik meg a gyerekekkel: a kicsik az állatokkal, szerszámokkal és fegyverekkel ismerkedhetnek, a felnőtteket pedig előadásokra várják. Június elsején a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Vadon Egyesület közösen szervezi meg az első sepsiszentgyörgyi huszár-honvédtüzér nyílt napot.
„Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy a katonai hagyományőrzést testközelbe hozzuk gyermekeinkhez, fiataljainkhoz és persze az érdeklődő felnőttekhez” – mondta Sztakics Éva alpolgármester. Az esemény lehetővé teszi a kisgyermekek számára, hogy kipróbálják a lovat, kézbe vegyék a huszárszablyát, megcsodálják a hagyományőrzők ruháit, fegyvereit.
Huszárfelügyelő jelenlétében tanulhatják meg a szablyaforgatást, illetve megtanulhatják az úgynevezett hatvágást, ami a huszárkiképzés és a szablyaforgatás alapja volt. A rendezvényeket vasárnap szervezik a Benedekmező Lovasközpontban. Pénteken és vasárnap is szerveznek gyereknapot Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei csendőrség és Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőségnél. Mindkét helyen nyílt kapukkal várják a gyerekeket. A tűzoltók és a csendőrök is készülnek gyereknapra, mindkét intézmény várja a kicsiket a következő napokban.
A Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársai a Kaufland bevásárlóközpont udvarán szerveznek tevékenységet – tájékoztatott Raluca Dumuţ szóvivő. A rendezvényre az egész megyéből várnak gyerekeket, iskolás- és óvodáscsoportokat. A kicsik számára interkatív játékokat szerveznek, de lesz rajzverseny és aszfaltrajz is, valamint megtekinthetik a speciális járműveket, tűzoltó eszközöket. Ugyanakkor egy kartonból épített házat is meggyújtanak, majd a gyerekek segítségével oltják el a tüzet.
A gyerekek megismerkedhetnek a tűzoltók munkájának legizgalmasabb részeivel, kipróbálhatják a különböző járműveket és eszközöket is. A rendezvényre vasárnap 10 és 13 óra között kerül sor. A csendőrök szintén készülnek gyereknapra, a laktanya udvarára várnak minden érdeklődőt pénteken délelőtt 10 és 12 óra között. A nyílt kapuk rendezvény során bemutatják a csendőrök fegyverzetét, de harc- és küzdősport-bemutatót is szerveznek.
Néptánctalálkozó, tájékozódási verseny
Negyvenkettedszer szervezi meg az iskolás korosztály számára a Sóskút-fesztivált a keresztúri Szitakötő Egyesület a Cimbora Gyermekek Klubjával közösen június elsején. A műsor minden évben széles felhozatalt ígér: népdalcsoportok, kórusok, néptánccsoportok, illetve népi zenekarok és népdalt, néptáncot bemutató szólisták jönnek el a sóskúti szabadtéri színpadra.
A rendezvény elsősorban a környékbeli iskolák számára jelent műsoros bemutatkozási lehetőséget, ám az utóbbi években messziről, még az anyaországból is érkeznek meghívottak, és a fellépők száma közel ötszázra rúg. Az idei találkozón székelyföldi és magyarországi iskoláscsoportok, néptáncegyüttesek is fellépnek. Vasárnap 9–10 óra között a keresztúri gyermekek klubjánál gyülekeznek a csoportok, a fellépők, 10 órától kezdődik a minden esztendőben közönségsikert arató felvonulás a főtéren át a Sóskútig. A műsor a szabadtéri színpadon 12 órakor kezdődik.
Több helyszínen is várják a gyerekeket Gyergyószentmiklóson vasárnap. A Csiky-kertben tájékozódási versenyt, lovas programokat szerveznek. A művelődési házban és az előtte levő téren, illetve a parkban is számos rendezvény várja a gyerekeket: a Csillaglány című előadást a Színsztárok színjátszó csapat mutatja be,
A három bakkecske bábelőadást pedig a Halvirág Bábszínház. Táncoljunk és játsszunk a Hóvirággal! címmel a rajzpályázat díjazására is sor kerül. A Kelekótya együttes érkezik, zenél a gyerekeknek, a téren lesz még a szirénázó szupercsapat, öltözősátor, kreatív kézművessátor, szülőmegőrző is fog működni. A gyermeknapi versmondók találkozóját június 3-án, kedden tartják a művelődési ház színháztermében.
Babatúra, színházi előadás
A Budvárra invitálja a kirándulni vágyó kisgyerekes családokat az Erdélyi Kárpát-Egyesület székelyudvarhelyi osztálya. A szombati babatúra keretében a könnyű, 3-4 órás túra a Csicser alatti tisztásról felvezet a Hodgyai legelőre, ahonnan átsétálnak a Budvárra. A túra végén a gyümölcsösön keresztül ereszkednek vissza a Csicser alatti tisztásra. Mindenki vigyen magával egy babkonzervet, egy fej hagymát és egy kis húsfélét, amiből a szervezők ebédet készítenek a túráról visszaérkezőknek. Ebéd után meglátogatják a tangazdaságot, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a háziállatokkal.
Nagyváradon a Moszkva kávézó is szervez gyereknapi rendezvényeket, többek közt élő szobrokat lehet látni – állatsimogatás, papírmerítés, lufihajtogatás, bohócok, hinta, homokozó, krétarajzverseny, mesekönyves stand várja a gyerekeket.
Tündérkert címmel zenés mesejátékot kínál gyermeknapra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Brighella Bábtagozata. A minden korosztálynak kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosító előadás kortárs gyermekversek felhasználásával készült, rendezője Bandura Emese, a bábtagozat megbízott vezetője.
A gyermeknapi előadás a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kistermében tekinthető meg vasárnap 11 órától. A rendező szerint Tündérkert az a hely, ahol minden lehetséges, ahol szabadon szárnyalhatunk – képzeletben. Boszorkányosan titokzatos módon eltűnt egy ördögfióka, mindenki őt keresi, senki sem sejti hollétét.
A kerti tündér az, aki szépségével bódítja és a Tündérkertbe csalja őt. Miközben a szerelmesek az akadályokat leküzdve, közös erővel megmentik a kertet a pusztulástól, a nézők megtapasztalhatják, hogy a figyelem, szeretet még egy boszorkányt is képes jó útra téríteni.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!