Hirdetés

Nyertes gyerekrajzok és babakiállítás a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon

Rajzpályázatot hirdettek a gyereknapon kezdődött, június 8-ig tartó csíkszeredai Lurkó Fesztivál szervezői. Az 5–10 éves gyerekeknek kedvenc népmesehősüket, illetve képzeletbeli barátjukat kellett megrajzolniuk.

Krónika

2013. június 06., 17:102013. június 06., 17:10

2013. június 06., 17:592013. június 06., 17:59

A Csíki Játékszín szervezte, gazdag programot felvonultató gyermek- és ifjúsági színházi találkozó keretében porcelánbaba-kiállítás is látható. A gyerekrajz-pályázatnak megvannak a nyertesei, a megrajzolt figurákat nemezbabák \"testesítik\" majd meg, ezeket szombaton adják át rajzolóiknak a nagyváradi Lilliput Bábszínház 12 órakor kezdődő Csipkerózsika-előadásának végén.

\"A Szörnymacska megvédi az óvodát\"

A pályázatra közel száz pályamunka érkezett, melyeket a fesztivál idejére a Csíki Játékszín előterében állítottak ki. Három eredeti és fantáziadús jellemzéssel ellátott rajzot választottak ki a szervezők, ezek alapján Lázár Mónika készíti el a három hős babáját nemezből. Silló Albert harmadikos csíkmindszenti diák rajza képzeletbeli barátját, Pál Szabit mutatja be. \"Ez a manó egy hős, mert engem megmentett. Ez a manó ügyes. Jól tanul. Ez a manó barátom, tud számolni, olvasni és rajzolni. Ezt a manót úgy neveztem el, hogy Pál Szabi\" – írta jellemzésében Silló Albert.

A csíkszeredai Petőfi Sándor általános iskola II. osztályos diákja, Dávid Tamás Mátyás királyt rajzolta le és így ír róla: \"Kedvenc mesehősöm: Mátyás király. Mátyás király legyen magas, legyen palástja, legyen korona a fején és a koronán egy piros rubint. Piros legyen a blúza és a nadrágja legyen narancssárga. A csizmája pedig fekete. Legyen egy kicsit sovány. Ez a szereplő a Mátyás mesékből van. Én azért szeretem, mert mindig igazságos.\"

A 6 éves Nagy Boglárka a csíkszeredai Tulipán óvodából a Szörnymacskával barátkozik. Óvó nénijének a következőket mondta tollba: \"A Szörnymacska egy nagy bátor hős, aki megvédi az óvodát a rossz emberektől. Ha szegények vagyunk, olyan pénzt ad nekünk és a falu embereinek és a földgömbön élő embereknek, amit nagyon ritkán lehet látni, és ami gazdaggá tesz. Azért a mesehősöm, mert jószívű és nagyon bátor. Én vagyok a legjobb barátja. Sokat játszik és segít nekem.\"

A porcelánbaba-gyűjtő és -restaurátor

Száz porcelánbaba fogadja a csíkszeredai színház előcsarnokában a Lurkó Fesztivál idején a betérőket. A gyűjtemény Kiss Máriáé, aki nemcsak gyűjti, hanem restaurálja is őket, de esetenként ő maga is varr babákat, bábokat, sokszor láthatók munkái a színpadon – olvasható a székelyhon hírportálon.

\"Véletlenül találtam rá kedvenc foglalkozásomra. Annak idején az Unió szövetkezetnél terveztem textilből bábokat és játékokat, amelyeket aztán az üzletekben is árusítottak. Aztán olyanok szóltak bele a terveimbe, akik természetesen nem értettek hozzá, és mivel még a lázadó időszakomban voltam, otthagytam ezt a munkát\" – mondta el Kiss Mária, aki 13 éve dolgozik a színház varrodájában, korábban kirakatrendező volt. \"2000-ben rákos lettem, lemondtak rólam, de én úgy döntöttem, hogy még feladatom van\" – mesélte. Mostanában nemcsak textiljátékokat, bábokat készít, de üvegfestéssel és sok egyébbel foglalkozik. Mint mondja, mindig valami újat talál ki, az egyik kávézót is ő díszíti Csíkszeredában.

 

A porcelánbabákat 12–13 éve kezdte gyűjteni, turkálóban találta az elsőt. Mára közel 130 babát gyűjtött össze, amelyeket szükség szerint restaurál is, hisz legtöbb a szállítás során sérülést szenved. A gyűjteményben akad bohóc, velencei baba, zenélő baba, klasszikus regények nőalakjait ábrázoló, sőt régi, értékes darabok is. A színház előcsarnokában kiállított száz baba között olyan is van, amelynek külön reneszánsz ruhát varrt.

\"Tervem, hogy korabeli ruhákat varrjak babáknak, a legősibb koroktól kezdve a különböző korokra jellemző ruhákat, az öltözékekhez illő cipőt is szeretnék készíteni\" – mondta el Kiss Mária. Egy kisebb dobozból általa készített ujjbábok is előkerültek, mint mesélte, Fodor Sándor Csipikéjének összes szereplőjéről készített bábot. Tavaly a Csíki Játékszín első bábelőadásához, A kiskakas gyémánt félkrajcárjához is ő készítette a bábokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés