Nicolae Baciu maroshévízi expolgármester méntelepre cserélte a városházát

Maroshévíztől néhány kilométerre, az általa már korábban létrehozott és működtetett sípálya tetején korszerű istállót épített és lovasiskolát nyitott Nicolae Baciu expolgármester. A negyvenes éveit taposó férfi büszkén be is vallja: amikor lovak után nézett, néhány szakembert fizetett meg, hogy az országot keresztül-kasul barangolva, szerezzék be a legjobb lovakat. 

Aztán amikor egy-egy szép ló hírét hozták, képes volt több száz kilométert is megtenni, csakhogy ő is láthassa. „Gyerekkorom óta lovak között nőttem fel – mutat Baciu a sípálya tetejéből elénk táruló közeli szülőfalujára, Galócásra. – Tudom, egy lónak milyennek kell lennie: olyannak, mint a mesebeli paripának”. Ezért nem elég az állatnak enni-inni adni, azt szeretni kell, akár egy családtagot, vallja.

Kis Svájc, kis Ausztria

Amikor a sípályán, a hozzá tartozó ízléses épületeken, az istállón, a félkész állapotban lévő menedékházon és vendéglőn, a pihenésre és téli-nyári barnulásra alkalmas gombaszerű napozón vezet végig, Nicolae Baciu saját kis Svájcáról vagy Ausztriájáról beszél. Amíg be nem áll a síszezon többnyire testvéreivel, olykor meg feleségével és kamaszkorú fiával tölti el a napjait a pálya tetejében felhúzott istálló mellett. Amikor meg a családtagok visszatérnek az élet forgatagába, akkor sem érzi magányosnak magát. Egy kutya, valamint tizenhét mén, kanca és póniló veszi körül.

„Mindig a magam kis erdei, tiszta világára vágytam. Amikor polgármester voltam, a téli délutánjaimat, estéimet a pályán töltöttem. Ha kellett, a felvonónál segédkeztem, ha kellett, traktorba ültem, és a pályát egyengettem. Itt teljesen el tudtam feledni a politikai vitákat, a közpénzekért vívott harcot, meg mindent, ami miatt alig vártam, hogy lépjek ki abból az életből. Oda jutottam, hogy polgármesterségem utolsó időszakában számoltam a napokat. Alig vártam, hogy kiszabaduljak saját kis Svájcomba vagy Ausztriámba” – mondja. Hogy meggyőzőbb legyen, a négylábú barátaira mutat, és csak halkan jegyzi meg: itt nincs ellenségek, irigyek vagy haszonlesők között.

Az expolgármester gyógyszerész felesége eleinte sokat bosszankodott férje egész embert követelő hobbija miatt. „Aztán egy szép napon felült az egyikre, és azóta mintha teljesen kicserélték volna, annyira megszerette őket” – nyugtázza büszkén. A lovaknak él a család többi tagja is. Az állatok gondozását a vakációban Baciu és 18 éves fia, Cristian vállalta fel. Amikor a fiatalember nem ér rá, segítségként rögtön ott terem a férfi két ikertestvére. „Hiába kínáltam ételt, italt, szállást és jó fizetést, ha munkáról van szó, nem találni odaadó embert a környéken” – panaszolja.

A lóhoz beszélni kell

Az állatbarát expolgármester szerint ugyanis egy lóval állandóan foglalkozni kell. Tisztításán és napi két edzésén kívül folyton beszélni kell hozzá, dédelgetni, akár egy gyereket. „Nem könnyű dolog egy lovat beidomítani. Nagyon sok türelem és érzék kell hozzá. A lovat érezni kell. Mert, ha képes vagy erre, rendkívül hálás lesz érte. El sem tudom mondani, ezek az állatok mennyire örülnek, amikor látják, hogy én is örülök valaminek, és mennyire érzik, ha valamiért szomorkodom.

Ilyenkor azt sem tudják, miként kedveskedjenek, hogyan vidítsanak fel” – meséli. A lovak egyébként már nemcsak gazdájukat, hanem a Baciu által beindított lovasiskola tanoncait is képesek néhány perc alatt „felmérni”. Ha a tanulni vágyó újonc még életében nem ült nyeregben, a négylábúak megkönnyítik a dolgát. Az addig sosem látott vendég „Hó!” vagy „Gyerünk!” parancsaira azonnal reagálnak. Mint ahogy alkalmazkodnak azokhoz a haladókhoz vagy profikhoz is, akik nem tanulni szeretnének, hanem a környékbeli hegyekbe fellovagolni.

A néhány hónapja beindított iskolát a nyáron többnyire környékbeli fiatalok keresték fel. Érdekes módon, a látogatók közül inkább a lányok kívánkoztak lóra ülni. „Meg is értem, hisz egy lány a lovon szebb, mint a divatbemutatói kifutón” – vallja az oktatói munkát is felvállaló Nicolae Baciu. Aki meg fél lóra pattanni, de mégis barátkozna a négylábúval, annak a gondosan letakart szánt ajánlja. Elvégre a Görgényi-havasokban két hónap múlva már lehull az első hó, és nem sokra rá beindul a síszezon.