Hirdetés

Nevet Jamie Oliver a brit szaktárca elhízás elleni tervein

Egy nyolc éves elemista kreatívabb megoldással állna elő annál, mint amit a brit egészségügyi miniszter javasolt a lakosság elhízásának kezelésére, legalábbis így vélekedik Jamie Oliver világhírű séf, aki szerint „semmitmondó badarság” az Andrew Lansley által bejelentett, a probléma orvoslását célzó új koncepció – adta hírül a The Guardian című brit napilap.

MTI

2011. október 14., 12:522011. október 14., 12:52

A szakminiszter minap ismertetett tervében arra biztatta az embereket, hogy egyenek és igyanak kevesebbet – a számok nyelvén szólva összesen napi 5 milliárddal mérsékeljék a kalória-bevitelüket. Lansley megígérte: ennek a „nemzeti törekvésnek” a keretében az élelmiszergyártókkal tárgyalni fog arról, hogy önkéntes alapon csökkentsék termékeik energiatartalmát. Mint mondta, ha egy átlagos bevásárlókosárban mindössze 3-5 százalékkal kevesebb kalória van, már azzal előrelépés történhet a kövérség visszaszorítása terén anélkül, hogy a fogyasztó bármiféle változást venne észre ételében.

Lansley az általa említett, bűvös 5 milliárd kalória (ez fejenként kb. 81 kalóriát jelent) szemléltetésére elmondta, hogy ez 16,9 millió – 20 focipályát befedő – sajtburgernek vagy 28,4 millió adag – négy olimpiai úszómedence megtöltésére elegendő – tejeskávénak felel meg. Az egészségügyi tárca vezetője szerint a kezdeményezéssel 2020-ig megfordítható a mostani növekvő tendencia az elhízás terén.

Jamie Oliver több más egészségügyi szakértővel együtt élesen bírálta az új elhízás elleni tervet, „értéktelennek” és „ostobaságnak” nevezve azt. A népszerű brit szakács szerint az egész javaslat egy „vicc”, és azt kérte a kormánytól, hogy az elhízás elleni politikájában tényleges fordulatot hozzon, és törvényileg szabályozzon és finanszírozzon is egy ilyen stratégiát.

„Az nem teljesítmény, hogy azt mondjuk az embereknek, amit már tudnak, hogy kevesebbet kell enniük és többet kell mozogniuk” – fakadt ki Jamie Oliver. A britek körében a felnőttek 60 százaléka, míg a gyerekek harmada túlsúlyos vagy elhízott, miközben egyre nő a szív- és érrendszeri betegek és a cukorbetegek száma, továbbá a kövérséggel együtt a rák és a terméketlenség kockázata.

Terence Stephenson, a Royal College of Pediatrics and Child Health (Királyi Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Egyetem) rektora szerint az említett évi „5 milliárd kalória mínusz” terve arra jó, hogy címlapokra kerüljön, de ez napi szinten fejenként mindössze 16 szem pörkölt mogyorót jelent. „A javaslatból nem derül ki, mit tesz majd a kormány azért, hogy az élelmiszer- és italgyártó cégek felelősségteljesebbek legyenek, amikor egészségtelen termékeiket reklámozzák” - fűzte hozzá a szakember.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés