
A Top Chef Románia nemzetközi főzőműsorban bizonyíthat Veres István kézdivásárhelyi szakács – a szakmai zsűri 400 jelentkezőből a legjobb 24, majd az első 13 versenyző közé választotta.
2013. november 04., 17:322013. november 04., 17:32
Hétfőtől a kézdivásárhelyi Vadrózsák étterem 28 éves szakácsának is szurkolhat a közönség a főzőműsorban: Veres István hétfő esténként az ország legjobbjaival méri össze gasztrotudományát. A háromszéki szakács a múlt heti párbajon is bizonyított, amikor marhabélszínt készített borsikafüves csokoládé szósszal, sárgarépával, ribizlivel, ánizsos-fahéjas vöröskáposztával és céklával megbolondítva – ezzel a menüvel maradt versenyben a legjobb 13 között.
Veres István, a verseny második legfiatalabb szakácsa nemcsak a hazai pályán, de külföldön is kipróbálhatta magát – Franciaország egyik legrangosabb intézményében, az École Supérieure de Cuisine Française Gregoir Ferrandi iskolában tanult. Ezt követően a három Michelin-csillagos L\'arpege étteremben dolgozott, majd Írország egyetlen két Michelin-csillagos éttermében, a Restaurant Patrick Guillbaud-ban is tapasztalatot szerzett. A rangos főzőműsor versenyzői külön-külön és csapatban is próbára tehetik tudásukat. A verseny fő kihívása, hogy minden adásban román hírességek és családjuk gasztrókívánságainak kell eleget tenni. A szakmai zsűri párbaj során dönti el, hogy ki marad és ki búcsúzik a versenytől. A műsor tizenkét héten keresztül, minden hétfõn 20:30-kor tekinthető meg az Antena 1 csatornán. Minden alkalommal egy versenyző távozik, a győztes pedig 30 ezer euróval lesz gazdagabb.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!