2012. január 11., 13:552012. január 11., 13:55
A szóban forgó kormányzati jelentés szerint a fiatal japán férfiaknak több mint egyharmadát – a nőknél valamivel nagyobb ez az arány – nem érdekli az ellenkező nem és a szex. Mindemellett a 2011. márciusi 11-i földrengés és szökőár is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly – az összehasonlító statisztikák vezetésének 1947-es kezdete óta – soha nem látott mértékben csökkent a japán lakosság: 204 ezer fővel, s így 126,24 millióra apadt. 2011-ben az előző évhez képest 64 ezerrel többen, összesen 1.261.000-en haltak meg (20 ezer embert a cunami áldozataként tartanak számon), míg a 2010-ben regisztráltnál 14 ezerrel kevesebb, 1.057.000 gyermek jött a világra – világított rá a The Telegraph című brit napilap.
Az ázsiai országban világviszonylatban az egyik legalacsonyabb a születési ráta: 2011-ben ezer lakosra mindössze 7,31 születés jutott, amivel Japán a CIA Factbook 221 országot összevető listája szerint az utolsó előtti, 220. helyen áll. Ezzel szemben a halálozási ráta (ezer lakosra jutó halálozások száma): 10,09 fő, az első három vezető halálok a rák, a szívbetegség és a stroke. A termékenységi arányszámot (az egy nőre eső gyermekek számát) tekintve a CIA információi szerint a szigetország a 218. a sorban, 1,21-es értékkel. Mindezek tükrében érthető módon fogy a japán lakosság: a népességnövekedési ráta -0,28, amivel Japán a 214. helyezett a tabellán.
A kormány által hangsúlyozott jelenséget igazolja Juszuke Takahasi, Tokióban élő 20 év körüli fiatal fiú, aki ugyan szívesen nézi a szerelmi történetet elmesélő, könnyfakasztó animációs filmeket, a való életben azonban igyekszik távol tartani magát a romantikától. Mint mondta, egy kapcsolat nem éri meg azt a sok erőfeszítést és lemondást, amire a működéséhez szükség van. „Nincs kedvem a hétvégét csupa lemondással tölteni” – magyarázta álláspontját a fiú.
Kunio Kitamura, a japán családtervezési társaság egyik illetékese szerint sürgős kormányzati lépésekre van szükség a népességfogyás megállítására. Mint mondta, a díjmentes orvosi vizsgálatnak vagy az ingyenes szülésnek csekély az ösztönző hatása a gyermekvállalásra.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.