
Nem a Brădet-tejtermék és nem is a csirkehús okozta az Argeş, Bákó és Szeben megyei kisgyerekek E. coli-baktérium-fertőzését – közölte szerdán a bukaresti Cantacuzino intézet a vizsgálatok eredményét.
2016. március 09., 19:422016. március 09., 19:42
2016. március 09., 21:012016. március 09., 21:01
Az intézet közleményében az olvasható, hogy a gyerekek szervezetében azonosított baktériumtörzsek nem azonosak a Brădet-tejtermékben és húsban azonosítottakkal. Az eredményeket eljuttatják külföldre a szakértőknek, akik februárban Romániába érkeztek, hogy segítsék a hemolitikus urémiás szindrómában szenvedő kicsiket kezelő orvosok munkáját.
Amint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt hetekben több, főleg Argeş megyei kisgyereket szállítottak bukaresti kórházakba véres hasmenést és veseelégtelenséget okozó baktériumfertőzéssel, hárman közülük életüket vesztették.
Egyébként már a múlt héten bebizonyosodott, hogy nincs közvetlen kapcsolat a Brădet tejfeldolgozócég tehéntúrója és a gyerekek megbetegedése között – ezt pénteken közölte az Országos Állat-egészségügyi Hatóság (ANSVA). A mezőgazdasági miniszter korábban azt mondta, hogy az Argeş megyei cég termékei okozták a fertőzést. A Brădet tulajdonosa, Marius Badea ugyanaznap sajtótájékoztatón bejelentette, hogy cége hírnevét megtépázták, vállalkozása megbukott, és hogy bezárja gyárát.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!