Hirdetés

Negyedszer is megnősül a 91 éves Vitray Tamás ismert televíziós, sportriporter

•  Fotó: Zih Zsolt

Fotó: Zih Zsolt

Immár negyedszer nősül meg a 91 éves Vitray Tamás televíziós, sportkommentátor – számolt be a magyarországi sajtó.

Krónika

2024. február 22., 13:012024. február 22., 13:01

Vitray Tamás korábban már háromszor volt házas, de most negyedszer is az oltár elé járult – írta meg a tévés személyiséggel interjút készítő Story magazin. Vitray első felesége Vasvári Terézia volt, kapcsolatukból két gyermek született.

Másodjára Földi Teri színésznővel házasodott össze, harmadszorra pedig Kállay Bori színésznővel. A vele való házasságnak 2019-ben vetett véget.

Hirdetés

Kállayval 32 évig éltek együtt, a házasság felbontása után Vitray úgy nyilatkozott, hogy „általában nem szokott 87 évesen válni, de a sors így rendelte”. Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan – tette hozzá akkor. Még 2020-ban is azt bizonygatta a sajtóban, hogy nem akar újra nősülni. Akkor az érveit egy sporthasonlattal támasztotta alá.

„Egykori sportriporterként jól tudom, hogy legalább hat atlétikai versenyszámban a versenyzőknek ugyanazon a magasságon három kísérletük lehet.

Ha mindháromszor leverik a lécet, nem mehetnek tovább. Nekem sincs több kísérletem” – mondta Vitray. Tavaly novemberben azonban kiderült, hogy a legendás tévés egy párt alkot az egyik volt kolléganőjével, és hogy már egy ideje távkapcsolatban élnek egymással.

korábban írtuk

Sosem késő: új műsort indít „Csak ülök… Csakazértis!”  címmel a 90 éves Vitray Tamás újságíró, sportriporter
Sosem késő: új műsort indít „Csak ülök… Csakazértis!” címmel a 90 éves Vitray Tamás újságíró, sportriporter

Gyerekei és unokája győzték meg a 90 éves Vitray Tamás televíziós személyiséget, sportriportert és kommentátort, hogy visszatérjen a képernyőre, így az évtizedeken keresztül nagyon ismert magyarországi tévés új műsort indít.

korábban írtuk

Ötszemközt Vitrayval és… az operával
Ötszemközt Vitrayval és… az operával

Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, a Magyar Televízió örökös tagja. A közönség sportriporterként ismerte meg, később pedig beszélgetőműsoraira figyelt az egész ország. A klasszikus zene iránti érdeklődése viszont kevésbé köztudott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák nevű hullócsillagraj csúcspontja látható augusztus 12-én, szerdán este, illetve éjjel. Mindkettő különlegességnek számít, de az ritkaság, hogy egy napra essen a két égi jelenség – mondta Popa Armand a Krónikának.

Csillagászati csemege: napfogyatkozás és hullócsillagraj egy napon
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista

Javában tombol a nyár, Erdély-szerte is nagy a hőség, sokaknak jól esik ilyenkor egy korsó sör. Vagy egy üveggel. De vajon mennyit kell utazni, hogy az itthoni 10–15 lejes vagy akár magasabb áraknál olcsóbban jussunk sörhöz?

Hol a legolcsóbb a sör? És hol a legdrágább? Meglepetésekkel teli toplista
2026. augusztus 09., vasárnap

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ

Látványos felvételt tett közzé vasárnap a Prahova Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a szombati bevetésről, amikor két német sziklamászót mentettek meg a Bucsecs-hegységben.

Hegyimentő szemszögéből két német turista légimentése – VIDEÓ
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

A nyári kánikulában nemcsak arra kell figyelni, hogy kutyánk mindig elegendő vizet igyon, hanem arra is, hol és hogyan tároljuk az eledelét. Szélsőséges esetben ugyanis olyan káros anyagok is kialakulhatnak benne, amelyek akár mérgezést is okozhatnak.

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat
2026. augusztus 09., vasárnap

A hőségben a kutyatáp is veszélyessé válhat

Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában

Először csendült fel a székely himnusz a kínai nagy falnál. A Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar előadásában elhangzott himnusz nemcsak különleges zenei pillanat volt, hanem a kulturális identitás, a kultúrák közötti párbeszéd jelképévé vált.

Így szól a székely himnusz a kínai nagy falnál egy székelyföldi fúvószenekar előadásában
2026. augusztus 06., csütörtök

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet

A tartós hőség nemcsak a sofőröket viseli meg, hanem az autók egyik legfontosabb biztonsági elemét, a gumiabroncsokat is. A kánikulában az aszfalt hőmérséklete jóval magasabb lehet a levegőénél, ami jelentősen növeli az autógumik terhelését.

A kánikulában az autógumik is fokozott terhelésnek vannak kitéve – egy apró hiba is durrdefekthez vezethet
2026. augusztus 06., csütörtök

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!

Augusztus 20. a magyar államalapítás ünnepe, egy olyan kitüntetett pillanat, amikor mindannyian közelebb érezzük magunkat a gyökereinkhez. A Krónika ez alkalomból különleges játékot indít.

Ezerarcú Magyarország – így látjuk mi: mutasd meg a kedvenc élményedet, és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Untold: több tízmillió eurós üzlet vagy túl nagy ár Kolozsvárnak?

Az Untold előtt ismét fellángolt a vita Kolozsváron: míg a városháza a fesztivál gazdasági hasznát emeli ki, bírálói szerint a helyiek túl nagy árat fizetnek érte, ezért közvitát szerveznek.

Untold: több tízmillió eurós üzlet vagy túl nagy ár Kolozsvárnak?
2026. augusztus 05., szerda

Minden kilowattóra számít: ezek a háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot a kánikulában

A rendkívüli aszály már az energiatermelést is veszélyezteti. Az Eurostat adatai alapján bemutatjuk, mely háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot, és hogyan takarékoskodhatunk a hőségben.

Minden kilowattóra számít: ezek a háztartási gépek fogyasztják a legtöbb áramot a kánikulában
2026. augusztus 04., kedd

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán

Hétfő este a 112-es segélyhívó számon értesítették a csendőröket, hogy egy majdnem egyméteres kígyót láttak az Arad megyei Vinga egy portáján.

Közel egyméteres kígyót fogtak be egy családi ház udvarán
Hirdetés
Hirdetés