Hirdetés

Ötszemközt Vitrayval és… az operával

A sportriporter számára az opera örök szerelem maradt •  Fotó: Zih Zsolt

A sportriporter számára az opera örök szerelem maradt

Fotó: Zih Zsolt

Vitray Tamás Kossuth-díjas újságíró, a Magyar Televízió örökös tagja. A közönség sportriporterként ismerte meg, később pedig beszélgetőműsoraira figyelt az egész ország. A klasszikus zene iránti érdeklődése viszont kevésbé köztudott.

Csermák Zoltán

2017. június 16., 21:412017. június 16., 21:41

2017. június 22., 22:232017. június 22., 22:23

– Egyik önéletrajzi kötetében szeretettel emlékezik a Magyar Állami Operaház aranykorszakára.

– A heti zsebpénzem abban az időben tíz forint volt, ez éppen négy darab legolcsóbb jegyre volt elegendő. Az elővételi pénztár vasárnap tízkor nyitott, s már szombat este megkezdődött a sorban állás a következő heti jegyekért. A gimnáziumi osztályunkban még akadtak hozzám hasonló őrültek, s olyan is, akiből énekes vagy zenei szakember vált. Például Kertész Iván, aki előbb a Magyar Rádió énekkarának tenor szólamában énekelt, később szigorú zenekritikusként vált ismertté. Említhetem Rajna Andrást, aki a karzatról került a színpadra, de sokszor állt türelmesen a sorban szombat estétől a vasárnapi pénztárnyitásig. Heller Ágnessel, a filozófussal is ott találkoztam. Mi „kölcseysek” kétórás váltásokat szerveztünk, így könnyebb volt a sorállás. Az idő pedig többnyire előadásokról, énekesekről, karmesterekről szóló vitákkal telt.

Hirdetés

Vitray Tamás és Puskás Öcsi a 6-3 negyvenedik évfordulóján •  Fotó: MTI Galéria

Vitray Tamás és Puskás Öcsi a 6-3 negyvenedik évfordulóján

Fotó: MTI

– Ön kispolgári családban nőtt fel. A zene szeretete is innen ered?

– Két hobbim volt akkoriban: a sport és az opera, de családunkban egyik sem került soha szóba. Más forrásból jött a zene szeretete. Padtársammal, egyben legjobb barátommal sokat sétáltunk, s tizennégy évesen együtt váltottuk meg a világot. Egyik vasárnap délelőtt átmentem hozzá, de az édesanyja vendéget várt, s mi útban voltunk. Miért nem megyünk el az operába – mondta. Akkor hallottam először a szót. A Pillangókisasszonyra kívántunk bejutni, de már minden jegy elfogyott. Ha már ott voltunk, a következő szerdai Faustra vettünk jegyet, s akkor csöppentem bele magába a csodába. Fodor János Mefisztó alakítása életre szóló élményt nyújtott, őt aztán minden szerepében többször is megnéztem.

– Sportriporterként bejárta a világot. Csekély szabadidejében hangversenyekre, operákba is eljutott?

– Nem volt „csekély” szabadidőm.

Egy sportriportert általában három napra küldenek ki, első nap megérkezik, a másodikon közvetít, a harmadikon pedig indul haza. Így – jóllehet gyakran jártam külföldön – a kulturális élményeket mégis nélkülöznöm kellett.

Viszont magánemberként a milánói Scalában, a sydney-i operaházban és a Metropolitanben is jártam. Ferencsik Jánossal, a kiváló karmesterrel egy portréfilmet készítettem, amelyben szóba került bécsi fellépése. Érdeklődésemet látva a Rózsalovag egyik előadásán lehettem vendége. Svéd Sándorral pedig a Magyar Televízió 1970-es szilveszteri műsorában találkoztam, Antal Imrével együtténekelhettünk is vele.

– Louis Armstrongot, az aranytrombitást az 1965-ös budapesti fellépésén szólaltatta meg. Más híres muzsikust is mikrofonvégre kapott?

– A legnagyobb csoda Isaac Stern, a legendás hegedűművész volt: vele a 80-as évek végén találkoztam. A Liszt Ferenc Kamarazenekar meghívására érkezett a magyar fővárosba, s kifejezett óhaja volt, hogy szeretne ifjú muzsikusokkal találkozni, beszélgetni. A Zeneakadémián rendezett összejövetelen a Magyar Televízió stábja is jelen lehetett, s a rendező, Horváth Ádám, engem kért fel a beszélgetés vezetésére. Ezen a délutánon a nagyterem zsúfolásig megtelt fiatalokkal. Sosem felejtem el azt a bájt, ami ebből az emberből áradt, s azt a jó hangulatú dialógust, ami kialakult. Nemcsak őt kérdezték, ő is élénken érdeklődött, én pedig elmondhatatlanul élveztem a közvetítői szerepet. A munkámért egy exkluzív interjút kértem, amit sikerrel közvetítettek a televízióban. A három tenor egyikével, José Carreras-szal, amikor először itt járt, szintén a kamerák előtt társaloghattam.

– Számos beszélgetőműsort vezetett évtizedeken keresztül. Zenészeket is vendégül látott?

Idézet
 Még az angol adásban, az ötvenes évek végén Yehudi Menuhint is faggathattam. A magyar televíziózásban az első talkshow az Ötszemközt volt. Nem volt véletlen, hogy a legelső beszélgetőpartnerem Palló Imre lehetett. Különös élményt jelentett, amikor Berdál Valiról, a kiváló szopránról és zenepedagógusról készítettem portrét. Nyolc tanítványával szerepelt együtt, köztük volt többek között Komlósi Ildikó, Tokody Ilona és Bátori Éva. Természetesen a „növendékek” énektudásukat is megcsillogtatták.

Az Ötszemköztben a húszéves Kocsis Zoltánnal is találkoztam, s az interjút rá húsz évre megismételtem. Sajnos a zenetörténeti szempontból is különösen értékes anyagot egycolos szalagra rögzítették és a laikus, de inkább ostoba „illetékes” anyagtakarékossági okból letörölte, és újrahasználta a tekercset. Szerencse, hogy nyolc perc belőle véletlenül megmaradt. Pedig élénken él bennem a kissé flegma, ujjaival szórakozottan játszadozó ifjú művész, zsenijéhez méltón, nagyon fontos dolgokat mondott a zenéről.

– Számos kvízjátékot vezetett. Ha a másik székben ül, milyen zenei kérdésekkel lehetett volna „megfogni”?

– Nem vagyok adatgyűjtő hajlamú, sporteseményekre utaló kérdésekkel is könnyen meg lehet lepni. Gyakran társaságban elhangzik: de hiszen te közvetítetted! Viszont egy területen, a műkorcsolyában összeforrott a zene és a sport. 1960-ban vehettem részt először a műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságon, s be kell vallanom, vajmi kevés fogalmam volt a sportágról. Viszont a kűrök zenéjét általában felismertem, amiket népszerű, lendületes klasszikus zenei művekből, operanyitányokból vágtak össze.  Ez azért is volt előnyömre, mert akkoriban nem kaptunk információkat a zenéről, s a versenyzőknek – ne vegye Isten bűnükül – halvány sejtelmük sem volt, milyen műre mutatták be programjukat.

– Felesége, Kállay Bori, híres énekes-színész. Az operett világa is megérintette?

– Kifejezetten nem voltam híve az operettnek, ezt Bori is jól tudta. Viszont a szerelem nagy úr, és én őt szerettem hallgatni. Amikor megismertem, még nem énekes színésznő volt, hanem szubrett. Az egyik legnevesebb énektanár, Sipos Jenő figyelt fel kiváló énekhangjára, s ő másfél évig tanult intenzíven a mesternél. Így már megpróbálkozhatott énekes szerepekkel. Jómagam követtem pályáját és megszerettem a műfajt. Megnézem, ha új szerepben lép fel, de nem vagyok gyakori vendég az előadásokon. A klasszikus operettekkel már megbarátkoztam, a musical viszont kicsit idegen tőlem.

– Nevelt leánya, Fonyó Barbara operaénekesnő. Mennyire elfogult, amikor színpadon látja? Esetleg tudja-e tanácsaival segíteni?

– Nagyon elfogult vagyok, sokat izgultam érte. Ígéretes karrierje éppen csak elindult, amikor két fia születése egyben két kihagyást is jelentett; ez egy operai életpályán luxusnak számít. Nem féltem, szép is, hangja is gyönyörű, muzikalitása is hibátlan. Van egy „közös produkciónk” is. Amikor díjat nyert Luxemburgban a Geszty Sylvia Nemzetközi Koloratúr Énekversenyen, az úton én voltam a „menedzsere”. Méghozzá büszkén és örömmel, mert a névadót ifjúkorom óta ismertem, másrészt jelenlétem némi biztonságot is adott a lányomnak.

– Amikor először beszéltünk telefonon, említette, hogy most már kevesebbet mozdul ki otthonról.

– Azért még ki-kimozdulok, de itt hadd beszéljek arról a becses ajándékról, amit két tanítványomtól kaptam. 17 évig tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az említett két egykori tanítványom, Cseke Eszter és S. Takács András, az On the Spot című sorozat alkotóinak neve és sorozatuk már világszerte ismert, s csaknem minden lehetséges díjat begyűjtöttek. A két tehetséges fiatal a 80. születésnapomra felejthetetlen ajándékkal lepett meg: a „voucher” Londonba szólt. Egy Wagner-ciklust, a Niebelungok gyűrűjét nézhettem meg négy gyönyörű estén a Covent Gardenban.

– Az elmondottakból és a míves ajándékból kiindulva a Wagner-műveket különösen kedveli.

– Nagyon szeretem Wagnert. Ha választanom kell életművéből, akkor A nürnbergi mesterdalnokokra szavaznék. Ez az opera a háború után Magyarországon feketelistán volt, s amikor végre műsorra tűzték, az első tizenhárom előadáson ott lehettem. Az operai „Aranycsapat” szereposztása a következő volt: Hans Sachs  Losonczy György, Éva Osváth Júlia, Pognert Székely Mihály alakította, Maleczky Oszkár pedig szenzációs volt Beckmesserként. Simándy József Stolzingi Waltere pedig örökké emlékezetes marad. Nem ezen a bemutatón szerepelt, de itt kell megemlítenem Böhm Endre nevét, aki Telramund és Lohengrin alakítása után Hans Sachs szerepét is eljátszotta. Ma már kevesen ismerik, de korának nagy énekese volt, mentalitását, énektudását és hangját, valamint termetét Luciano Pavarottihoz tudnám hasonlítani. Tragikus véget ért, Zürichben a Bolygó hollandi előadásán a süllyesztőbe zuhant.

– Az opera tehát az örök szerelem marad…

– Igen, ugyan átestem gyerekbetegségeken: például operaénekesi karrierről álmodtam. Hamar rájöttem a realitásokra, s kétségeim támadtak, hogy hangi adottságaim megfelelnek-e a kívánalmaknak. Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy egy elképzelt hősbaritonnak a termetem sem volt a színpadra ideális. Lendvai Andornak, az egykori neves baritonnak fiát a környékről ismertem, s haverkodásunk nyomán eljutottam a papához is. Kiváló tanár volt, többek között Ilosfalvy Róbertet is ő indította el a pályán. Meghallgatott, s így fogalmazta meg a szentenciáját: ne erőltesd ezt, fiam! Tanácsát megfogadtam.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

Kattintásból 100 millió: egy sikerkönyv fényképészeknek, de nem csak

Hogyan lesz a hobbiból jól jövedelmező kreatív vállalkozás? Erre ad praktikus, őszinte és motiváló választ Tóth Balázs, Magyarország egyik legismertebb portréfotósa, aki több mint tíz év tapasztalatát sűrítette új könyvébe.

Kattintásból 100 millió: egy sikerkönyv fényképészeknek, de nem csak
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Dilettantizmus magas fokon: Parajdtól Dél-Romániáig ugyanaz a forgatókönyv

A román állami intézmények működésébe mintha eleve bele lenne kódolva a dilettantizmus és a hibás döntések sorozata, amely időről időre hatalmas károkat okoz, miközben a felelősök elszámoltatása elmarad.

Dilettantizmus magas fokon: Parajdtól Dél-Romániáig ugyanaz a forgatókönyv
2025. december 03., szerda

Napos órák, ködfoltok, talaj menti fagyok: változékony hét elé nézünk

Zömében száraz, napos időre számíthatunk az előttünk álló hét napban, átmeneti felhősödéssel, esőszitálással. Hajnalonként visszatérnek a talaj menti fagyok.

Napos órák, ködfoltok, talaj menti fagyok: változékony hét elé nézünk
2025. december 02., kedd

Technológiai szakadék szélén: miért marad le Románia a 21. század versenyében?

Románia gazdasága a stagnálás küszöbére érkezett. Ez a helyzet nem lehet meglepő. A nagy költségvetési és külső hiányokra épülő gazdasági növekedés fenntarthatatlan volt, és nem is folytatódhatott volna az elmúlt évtized tempójában.

Technológiai szakadék szélén: miért marad le Románia a 21. század versenyében?
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Harmincéves magok, mai ízek – egy hegyközkovácsi gazda mindennapjai a piacig

Négy árnyi paradicsom, saját nevelésű palánták, hagyományos fajták magjaiból szaporított növények, jókora gyümölcsös és heti három piacozás Nagyváradon – így lehetne röviden összefoglalni Bódis Imre hegyközkovácsi zöldségtermesztő mindennapjait.

Harmincéves magok, mai ízek – egy hegyközkovácsi gazda mindennapjai a piacig
2025. november 28., péntek

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
2025. november 27., csütörtök

Katalónia példája: hogyan lesznek a települések láthatók Brüsszelben?

Katalónia Településeinek Szövetsége Jordi Solé volt európai parlamenti képviselő vezetésével irodát nyitott Brüsszelben. A katalán politikust arról kérdeztük, hogy ez milyen szerepet játszik a katalán érdekérvényesítésben.

Katalónia példája: hogyan lesznek a települések láthatók Brüsszelben?
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Skye: a skót sziget, ahol az autószerelő király, a tűzoltó a hős, a CT-vizsgálat meg több órára van

Egy konferencia miatt vezetett az utam Skóciába, s ha már így hozta a sors, egy kis vakációzással toldottam meg a rendezvényt. A kirándulás egyik kiemelt célállomása az ország észak-nyugati felének kevesek által ismert gyöngyszeme, a Skye-sziget volt.

Skye: a skót sziget, ahol az autószerelő király, a tűzoltó a hős, a CT-vizsgálat meg több órára van
2025. november 26., szerda

Fagy nélkül, napsütés nélkül: borús idő jön a hét végéig

Az évszakhoz képest enyhe, fagymentes éjszakák és nappalok várhatók a következő hét napban. Vasárnapig többnyire esős napokra kell számítani, kevés napsütéssel.

Fagy nélkül, napsütés nélkül: borús idő jön a hét végéig
2025. november 25., kedd

Az antikorrupciós szemfényvesztés és Nicușor Dan „védelmi stratégiája”

Miért tűnik hamisnak ez az egész felhajtás az új Védelmi Stratégia körül, amelynek középpontjában a korrupcióellenes harc újraindítása áll? Ezt veszi górcső alá Cornel Nistorescu publicisztikája.

Az antikorrupciós szemfényvesztés és Nicușor Dan „védelmi stratégiája”
Hirdetés
Hirdetés