
Több mint hatszázan vettek részt a tizenötödik alkalommal megszervezett hagyományos besztercei majálison, a városi gyűjtőtónál.
2015. június 02., 19:192015. június 02., 19:19
A hétvégi esemény szervezői – az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, a Pro Hereditatem Egyesület és a Besztercei MADISZ – a majálist a gyereknappal kötötték össze, és számos gyerekprogrammal kedveskedtek a kicsiknek, akik a hagyományos körhintától a kígyókeresésig közel harminc érdekes játékba kapcsolódhattak be. Több helyen égett a bográcsok alatt a tűz, és főtt a többféleképpen elkészített magyaros gulyás.
Décsei Attila, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke és Antal Attila városi tanácsos köszöntőbeszédében kitért arra is, hogy a 2015–2016-os tanévtől megnyitja kapuit az önálló magyar iskola Besztercén.
Sztolyka Zoltán, a magyarországi Rozsály község polgármestere a magyar iskolával kapcsolatban úgy fogalmazott, fontos tudni, hogy Hunyadi János, akiről a tanintézetet akarják elnevezni, a Kárpát-medencéért küzdött, a benne élő összes nemzetért, az összes népért.
„Mindennél fontosabb, hogy Besztercén lesz magyar iskola, hiszen ha a városban nem lesznek magyar gyerekek, az olyan, mintha egy vár ürülne ki. Ha pedig egy vár katonák nélkül marad, akkor nem lesz, aki megvédje ezt a területet. Az önök dolga, hogy megvédjék ezt a területet!” – mondta a polgármester. A kolozsvári magyar főkonzulátust Csulák Péter konzul képviselte, aki rámutatott, hogy a magyar nemzet határai ott húzódnak, ahol még beszélnek magyarul. „Ezért is nagyon fontos, hogy önálló lesz a magyar iskola, és meg kell őriznünk azokat a vívmányokat, amelyeket alkotmányos keretek között elértünk” – fogalmazott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!