
2011. május 19., 13:492011. május 19., 13:49
A rendező szerdán váltott ki megrökönyödést a seregszemlén, amikor kifejezte Hitler iránti szimpátiáját, és úgy vélte, \"Izraeltől tényleg a falra lehet mászni\".
\"Én csak azt mondom, hogy megértem mint embert. Nem igazán derék fickó, de sok mindent megértek benne, és némileg szimpatizálok is vele\" – jelentette ki a rendező a Melancholia című lélektani katasztrófafilmjének bemutatója után tartott sajtótájékoztatón. \"Megértem Hitlert. Azt hiszem, valóban sok rossz dolgot tett, de el tudom képzelni, ahogy a végén a bunkerjében ül... Természetesen, nem támogatom a második világháborút, nem vagyok a zsidók ellen\" – finomította álláspontját.
\"A zsidókkal vagyok persze, de nem túlságosan, mert Izraeltől tényleg a falra lehet mászni\" – fejtegette nézeteit a rendező a részben nevető, részben feszengve hallgató közönsége előtt. Lars Von Triert német gyökereiről kérdezték, amelyre 1989-ben, anyja halála után derült fény, valamint egy dán magazinban nemrégiben adott interjúról, amelyben arról beszélt, hogy \"kedvére való a náci esztétika\". \"Annyit elmondhatok erről, hogy valóban szeretem (Albert) Speert (Hitler építészét)\" – magyarázta. \"Még ha nem is volt Isten legjobb teremtménye, tehetsége volt, amellyel a náci rendszer idején élhetett\" – tette hozzá.
Albert Speert többi náci vezetővel együtt bíróság elé állították, háborús és az emberiség elleni bűnök miatt 20 évi börtönre ítélték, s 1966-ig börtönben ült.
\"Ok, I’m a nazi” (náci vagyok) – mondta végezetül zavartan nevetve Lars von Trier.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!