
Jótékony akciók sorozatával készül az adventi és karácsonyi ünnepekre az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezete.
2015. november 26., 17:042015. november 26., 17:04
A Mosolygó karácsonyt! elnevezésű rendezvénysorozat szervesen illeszkedik az Országos Nőszervezet programjába, ugyanakkor kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy jótékony akciókkal segítsen a rászorulókon, legfőképpen a hátrányos helyzetű gyerekeken.
A program november 23-án kezdődött a kincses városbeli karácsonyi készülődéssel, ahol az érdeklődők karácsonyfadíszeket készíthettek a Petrőczy Kata Szidónia Evangélikus Nőszövetség és az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezete által szervezett közös esten. Az elkészült díszek jótékonysági célt szolgálnak, hiszen megvásárolhatóak lesznek november 29-én a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség által szervezett adventi vásáron, a bevételt pedig kolozsvári hátrányos helyzetű gyerekek megsegítésére fordítják.
December 5-én 16 órától tartják a Mikulásváró elnevezésű rendezvényt, amelyre szívesen látnak minden gyereket, aki szeretne találkozni a Mikulással és egyben segíteni neki az ajándékgyűjtésben. Az Apáczai Csere János Elméleti Gimnázium dísztermében énekkel, játékkal, kézművességgel és mondókázással várják a Mikulást a gyerekek, ugyanakkor segíthetnek is a Mikulásnak ajándékokat csomagolni a rászoruló gyerekek számára. A jótékonyság jegyében a kicsik apró ajándékokkal járulhatnak hozzá a csomagok tartalmához, ugyanakkor minden gyerek ajándékot kap a Mikulástól.
Ugyancsak a jótékonykodás szerepének hangsúlyozásaképpen szervezik meg november 26. és december 22. között a cipősdoboznyi szeretet akciót, amelynek keretében olyan adományokat gyűjtenek, amelyek hasznosak a hátrányos helyzetű családok számára (tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodási szerek, játékok, tanszerek). Az adományokat a Kolozs megyei RMDSZ székházába, illetve a partnerszervezetek által megjelölt helyszínekre lehet eljuttatni. Az akció nem csak Kolozsváron, hanem a megye több településén is zajlik. A nőszervezet az adományokat eljuttatja a rászoruló családok számára.
A legpompásabb karácsonyfa címmel hirdet versenyt a nőszervezet a közösségépítés jegyében a megye települései számára, a vetélkedő célja a legszebb közösségi karácsonyfa felállítása a település valamely közterén (templom, kultúrotthon, templomudvar, iskola, stb.). A versenyre közösségi karácsonyfát állító kezdeményező csoportok nevezhetnek be. A csapatoknak egy karácsonyfát kell feldíszíteniük, amelyet közterületen állítanak fel. A legtöbb szavazatot begyűjtő csoport nyereménye egy brüsszeli tanulmányút.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!