2012. október 16., 12:032012. október 16., 12:03
A kérdés, hogy Mo mire költené a Nobel-díjjal járó 7,5 millió jüant (mintegy 916 ezer euro), a Hszinhua hírügynökség egy interjújában hangzott el, s a kínai realitásokat tükröző volta miatt hamar a csaknem háromszáz millió felhasználót jegyző Sina mikroblog felkapott témája lett.
A kérdéshez hozzászólók kiszámolták: a jelenlegi átlagárakon számolva az irodalmi Nobel-díjas egy körülbelül 120-130 négyzetméteres lakást tud a fővárosban vásárolni, annak is csupán a belvárostól kissé távolabb eső részein.
Más országokban legalább öt lakásra telne ebből a pénzből – jegyezték meg az internetes közösség tagjai. Ha nem emelik a díjjal járó pénzjutalmat, a Nobel-díj hamarosan elveszti vonzerejét a kínai emberek számára – viccelődött egy hozzászóló. Mások azt említették meg, a kérdés is azt bizonyítja, Mo Jen egyike az átlagos kínai embereknek, ami sokaknak reményt adhat: nem lehetetlen elérni álmaikat.
A gyakorlatiasabbak hozzátették: hiába vásárol valaki lakást, annak felújítási, fenntartási és kezelési költségei is az egekben járnak Pekingben, tehát reálisabb egy még szerényebb lakással számolni. További gondokat jelenthet az ingatlanpiac lehűtésére hozott központi szabályozás, miszerint a fővárosban jelenleg csak az vásárolhat ingatlant, aki ott van bejelentve, illetve bizonyítani tudja, hogy legalább öt éven át ott dolgozott és fizetett adót.
Ugyancsak a Sina mikroblogon szólt hozzá a témához Csen Kuang-piao (Chen Guangbiao), az egyik legjótékonyabbnak tartott kínai üzletember. Csen felajánlotta: Mo Jennek adja az egyik pekingi villáját, hogy az írónak ne kelljen a lakhatás miatt aggódnia, és energiáját inkább az írásra fordíthassa.
Az üzletember a 2008-as szecsuáni (Sichuan) földrengés után vált országszerte ismertté, akkor 100 millió jüant (12 215 551 euro) adományozott az újjáépítésre, ő maga másfél hónapig segédkezett a területen.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.