
Az Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC – European Bird Census Council) Kolozsváron tartja három évente megrendezett tudományos konferenciáját szeptember 17–21 között.
2013. szeptember 19., 18:412013. szeptember 19., 18:41
A rendezvényt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kara, a Román Madártani Egyesület és a Milvus-csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezi a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épületében. A találkozó négy napján mintegy 120 tudományos munkát mutatnak be a 44 országból érkezett, közel 200 fős hallgatóságnak. A résztvevők három kirándulás közül választhatnak: a Tordai-hasadék, Torockó és a Székelykő, illetve a Csapó és Radnót környéki halastavak madár- és élővilágával ismerkedhetnek meg. Amint a konferencia mottója is utal rá (Minden madár számít – Every bird counts), a bemutatott eredmények a madarak számával, állománynagyságával, monitoringjával és elterjedésével kapcsolatosak, legyen szó ritka madarakról vagy a körülöttünk mindenütt felbukkanó közönséges fajokról.
A kutatók által szolgáltatott adatok valós képet adhatnak a természetvédőknek, kormányzati döntéshozóknak a természetet érő különböző hatásokról, hiszen a madarak érzékenyen jelzik a környezetükben beálló változásokat. A hazai előadók borzas gödényekről, fehér gólyákról, tövisszúró gébicsekről, vörösnyakú libákról és ragadozó madarakról szóló vizsgálatok eredményeiről számolnak be. A konferencia helyszínén a tágabb közönség számára is érdekesnek tekinthető, szabadon látogatható kiállítás nyílt Zsoldos Márton és Deák Attila eredeti madaras festményeiből.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!