
Mintegy 20 millió korona (mintegy hárommillió-kétszázezer lej) az értéke jelenleg annak az italgyűjteménynek, amelyet még 1985-ben találtak a nyugat-csehországi Becov nad Teplou kastélyban.
2014. december 07., 19:392014. december 07., 19:39
A 136 üvegből – bor, konyak, pezsgő – álló gyűjtemény árának megbecsülésére a kastély gondnoka kérte fel egy prágai társaság szakértőit. „Minden egyes üveg ára legalább 200 ezer korona” – közölte Tomás Wizovsky gondnok. Az egyes üvegeket 1890 és 1899 között töltötték meg drága, többnyire francia eredetű nedűvel. Az üvegek többségén az eredeti vignetta is megőrződött, így az ital származása pontosan beazonosítható.
Az italkészlet a cseh nemzeti kulturális örökség része, és európai mértékben is nagy ritkaságnak számít. A gyűjtemény a Beaufort-Spontin család tulajdona volt, amely a második világháború idején együttműködött a nácikkal, így később a Beneš-dekrétumok alapján el kellett hagyniuk az országot, vagyonukat az állam elkobozta.
Elmenekülése előtt azonban a család a két rendkívül értékesnek tartott kincsét – Szent Mór aranyba foglalt ereklyéjét és az italgyűjteményt – a kastély kápolnájának oltára alatt kialakított rejtekhelyben helyezte el azzal, hogy később megpróbálják kivinni Csehszlovákiából. Erre azonban már soha nem került sor.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!