
Fotó: Bethlendi Tamás
Bemutatták A Dal 2016 harminc elődöntős produkcióját kedden Budapesten, a közülük kikerülő legjobb dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.
2015. december 16., 16:372015. december 16., 16:37
Az idei válogatóversenyben három új zsűritag kapott helyet, a műsor újdonsága pedig az lesz, hogy díjazzák a legjobb dalszöveget és kiválasztják a műsor felfedezettjét.
Az immár ötödik alkalommal képernyőre kerülő dalválasztó show legfontosabb célja, hogy új, igényes és minőségi dalok szülessenek. Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: nemcsak énekeseket keresnek A Dalban, hanem a showműsorral jelentős könnyűzenei produkciók létrejöttét is indukálják.
„A Dal négy évvel ezelőtti elindulása óta mintegy kétezer új alkotás született, közülük a közmédia képernyőjén a mostani szériával együtt 140 dal szerepelt, illetve fog szerepelni, ezeket játsszák a rádiók,a tévék, magas a letöltési számuk. A Dal átlagos nézettsége 800 ezer fő, a döntőt jóval egymillió felett szokták nézni” – hangsúlyozta az igazgató. Kitért arra, hogy A Dal négy eddigi győztese egyaránt döntős volt az Eurovíziós Dalfesztiválon, produkciójukat átlagosan 200 millió ember követi világszerte.
A versenybe bejutott előadók között van A Dal tavalyi győztese, a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál 5. helyezettje, Kállay Saunders András, aki ezúttal zenekarával, a Kállay Saunders Banddel indul, daluk címe: Who We Are. Szintén a mezőnybe került A Dal több korábbi versenyzője, köztük Nika, a Passed, Oláh Gergő, a Karmapolis és Szécsi Böbe, Gáspár Laci, Ív, Mohamed Fatima, Gájer Bálint, Odett és a Group\'N\'Swing.
Bejutottak az elődöntők mezőnyébe a hazai könnyűzenei élet ismert szereplői is, köztük Horányi Júlia, a nagyváradi Tolvai Reni, a By The Way, a Maszkura és a Tücsökraj, a Parno Graszt, a Misztrál, Petruska András vagy Vásáry André. A Dal 2016-ba a nevezési határidőig 372 pályamű érkezett, közülük választotta ki a tíz tagú előzsűri az elődöntőkbe jutók 30-as listáját.
Az első elődöntő 2016. január 23-án lesz, a döntő – három elődöntőt és két középdöntőt követően – február 27-én a Duna Televízióban lesz látható, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban.
A verseny zsűrijében három új tag lesz: az idei csapatból a zenei producer és előadó, Pierrot maradt; mellé került Zséda, a többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori tagja; valamint Both Miklós, a hazai világzenei színtér egyik kiemelkedő alakja, zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója. Az ötödik \"zsűritag\" 2016-ban is a közönség lesz.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!