
Hamis híreket terjesztő weboldalak ellen lép fel a Google és a Facebook. A Google anyavállalata, az Alphabet hétfőn bejelentette, hogy azon weboldalak ellen fog lépéseket tenni, amelyek hamis híreket terjesztenek azzal a céllal, hogy nagyobb látogatottságot szerezzenek, s ennek révén nagyobb bevételre tegyenek szert.
2016. november 15., 18:462016. november 15., 18:46
A Facebook hasonlóképpen frissítette szerződési feltételeit, és kijelentette, hogy tiltani fogja a becsapó, vagy hamis tartalmú reklámokat – számol be a Digi24. „Korlátozni fogjuk azokat a weboldalakat, amelyek a valóságról torz vagy helytelen képet mutatnak, valamint elrejtik a szerző kilétét, illetve a tartalomra és az adott oldal céljára vonatkozó adatokat” – jelentette ki Andrea Faville, a Google kommunikációs igazgatója.
A két vállalat azért hozta ezt a döntést, mert meggyanúsították őket, hogy az amerikai elnökválasztáson fontos szerepet játszottak Donald Trump győzelmében azzal, hogy hamis és megtévesztő tartalmakat terjesztettek, amelyeknek köszönhetően a republikánus elnökjelöltre szavaztak az addig határozatlan személyek.
Az egyesült államokbeli elnökválasztások idején több mint száz Trumppal rokonszenvező weboldalt hoztak létre a Veles nevű macedóniai kisvárosban. A honlapok működtetői rájöttek, hogy kihasználhatják a republikánus elnökjelölt szavazótáborát, és reklámfelületet adhatnak el nekik, ha a Trump számára kedvező híreket tesznek közzé weboldalaikon, így a híreikre való kattintások egytől egyig nyereségeseknek bizonyultak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!